Lapok az Irodalmi BALexikonból 17.

IRODALMI BALEXIKON 17.

Kisfaludy Károly: Egyharmad pesti triász, fél testvér, egész tehetség, irodalmi vezér és társaság. Nevét a róla elnevezett Kisfaludy Társaságról kapta (bár csak halála után), amelynek később Arany János is igazgatója volt. Sokáig azzal tartotta el magát és magától a nyomort, hogy porcelán szelencécskékre apró, erotikus képeket festett, miután a családi vagyont a másik fél testvér, Himfy Sándor örökölte. Mentségére legyen mondva (mármint Sándornak) a Kesergő szerelem, valamint az a tény, hogy a vagyon amúgy se volt sok. Legfőbb hibája (mármint Károlynak), hogy élete – porcelánképeivel ellentétben – gyorsan elhasználódott. Igaz, nem volt könnyű sorsa, hiszen nemcsak a nők bálványozták, de a fiatalemberek is rajongtak érte. Noha ő csak a nőket (bálványozta), de azokat elég gyakran. Igaz is, mellesleg írt verseket klasszikus és népies formában, írt nemzeti tragédiákat, némelyik egészen tatári mű lett, érték csalódások is, ami után már komédiákat is írt. Mindenki tőle tanult, Vörösmarty is, Petőfi is, de hogy ő kitől tanult, azt csak ő tudná megmondani, illetve már ő sem, mert meghalt. Úgy látszik, a halálban felejt az ember. Őt viszont nem felejtették el, legföljebb nem tudják, ki is volt: egyharmad pesti triász, fél testvér, egész…

Kisplasztika: A művészi ráncfelvarrás elnevezése a jobb körökben.

Klasszikus novella: Olyan rövid terjedelmű narratíva, amely főhőse életének egy napját tartalmazza. Lényege – szemben az ún. modern novellával – az, hogy amikor a főhős (és a Nap) fölkel, azonnal érzi (nem a Nap!), hogy aznap valami rendkívüli történik vele. Mire a Nap lemegy (csak a Nap!), kiderül, a főhőssel minden fontos dolog megtörtént.

Klasszikus: Az irodalmi alkotásoknak az a, csak mítoszokban létező csoportja, amely állítólag kiállta az idő próbáját. A jelzőt néha e remekművek szerzőire is alkalmazzák (lásd ®Józsefattila). Ellentéte az úgynevezett élő klasszikus, aki valóban kitűnően megél az irodalomból, de halála után a kutya se olvassa többé (lásd ®Illyésgyula).

Kódexirodalom: Az irodalom koraközépkora abszolút mértékkel mérve is közép, ennek szemléltetésére elég, ha elejéről és végéről elhagyjuk a kora szót. Kezdetben szinte tombolt ez a latinista közép (-szerűség), de aztán néhány igen kiváló férfiú rádöbbent, hogy már ő maga sem érti, miről és hogyan beszél. Ekkor indulnak meg az anyanyelvi próbálkozások, melyeket később apanyelvi, majd nővér- sőt mindenoldalú fivérnyelvi kísérletek is követtek. Különösen ez utóbbiak voltak kedveltek a kor nőolvasói, az apácakolostorok lakói, a beginák és kla­risszák körében. A kódexirodalom élvezését némileg megnehezíti, hogy ekkortájt a magyar helyesírás szabályai kissé mások voltak, mondhatni szabadabbak, olyannyira, hogy mindenki úgy írt, ahogy tudott (szerencsére a legtöbben egyáltalán nem tudtak). Így aztán nem meglepő, hogy legismertebb szövegeink értelmezését illetően is vannak még viták. Hogy mást ne mondjunk, a Halotti Beszéd és Könyörgés ama híres részletét, miszerint 'terumteve eleve' néhányan ‘teremtette elsőként’-nek olvassák, holott nyilvánvaló, hogy eredeti jelentése ‘terem teve eleve’, ami azért is nagyon fontos, mert ez a sivatag hajójának első említése a magyar irodalomban. A korszak helyesírása nem múlt el nyomtalanul, még a XX. század távírászai is lelkesen alkalmazták, úgyhogy a Magyar Posta akkoriban hivatásos tolmácsokat alkalmazott, hogy az „oecseem, suergoesen kueldj peenzt”-típusú szövegeket magyarra fordítsák. Újabban az internet nyelvében igyekeznek felújítani ezt a „bajosan szep hagyomanyt.hu”. A kódexirodalom  korában élt Ráskai Lea, az első, a leghíresebb és talán egyetlen olyan magyar nőíró, akivel kapcsolatban szinte soha és senki nem vitatta, hogy valóban tudott írni.

Kolozsvári Grandpierre Emil: Kolozsváron született, de nem ő a Kolozsvári Névtelen. Az egy bizonyos Eszter dolgát írta meg, ő pedig a jó fenekű, halszemű nőét. Bölcs eszét Pécsett, tánc- és illemtanári végzettségét Franciaországban szerezte. Háborús élményei kedvéért háborút szervezett, de később hazatért. Eleinte regényekkel és drámákkal kísérletezett, majd rájött, hogy a XX. század egyetlen fontos, megörökítésre érdemes témája saját élete, annak megírásába fogott. A regényből folyó, abból regényfolyam, majd kiapadhatatlan tenger lett. Jelenleg túlvilági tapasztalatainak rendezésével foglalkozik. Odaát állítólag két szoba összkomfortos kedvese várta, de ő szerényen megelégedett egy Rózsadomb fölötti felhőkre néző garzonnal, ahol elveszett potenciájára vadászik.