A kócos kis tündér újabb kalandjai 6.

 

KIS TÜNDÉR KOROMBAN...

  Eljött a nyár, mire Muharai Pálma újra eljutott az emberek városába. Vagy délelőtt, vagy délután volt szabad, mert tanulni is kellett, a tündérséghez sok-sok tudás, tapasztalat kell, s ezeket leginkább könyvekből, más tündérek meséiből, történeteiből lehet megtapasztalni. Pálma azt szerette a legjobban, ha a történet végét nekik kellett kitalálni, hogy mit is tettek volna, ha ők vannak abban a tündérséges helyzetben.

Ennél már csak a délutáni csavargást szerette jobban. Most aztán már nagyon vigyázott, nehogy valami zavart keltsen. Nem is lett volna semmi baj, ha. Ha ez a „ha” ott nem lett volna. Most, hogy se tilalom, se tündértanoda aznapra már nem volt, egészen estig kimaradhatott, és csak sötétedés után kellett megjelennie Tündérnagyanyó házikójában, hogy elmondja, miféle értelmes dologgal töltötte idejét.

  Már be is sötétedett, már éppen hazafelé indult, amikor az egyik házból rettenetes, el-elcsukló zokogást hallott. Gyorsan elmormolta a láthatatlansági varázsigét, és besurrant lakásba, ahonnan a sírást hallotta. Nem volt könnyű, mert – tekintve, hogy repülni még nem tudott – a lépcsőn kellett felmennie egészen a hetedik emeletig.

  Ott aztán a kisszobában meglátott egy kisfiút, az ő hangja vonzotta ide.

  –Mi bajod van, kicsike? –kérdezte halkan Muharai Pálma.

  –Félek – hüppögte a kislány.

  –És mitől félsz?

  –Hogy bejön a farkas, és felfal engem is, mint Piroskát.

  –A Piroska és farkast olvasta lefekvéskor anyukád?

  –Honnan tudod? –kérdezte a kisfiú.

  –Kitaláltam.

  –Te nem félsz?

  –A farkastól?

  –Ühüm.

  –Nem. És neked se kell félned - mondta a kis tündér.

  –És ha bejön a farkas?

  –Ide nem tud bejönni. 

  –Nem?

  –Ez a hetedik emelet, igaz?

  –Ühüm.

  –A farkas nem tud repülni.

  –És ha mégis?

  –Akkor is be van csukva az ablak.

  –Azon nem jön át?

  –Nem bizony.

  –De te is bejöttél.

  –Én? Én nem is vagyok itt. Látsz itt valakit? – kérdezte Muharai Pálma

  –Nem. Tényleg.

  –Na látod. És a farkastól meg ne félj!

  –A mesekönyvből se jön ki?

  –Becsukta anyukád a mesekönyvet?

  –Persze. Be is dugta a többi könyv közé a polcomra.

  –Onnan pedig ki nem jön, amíg ki nem engeditek, de akkor is be lesz zárva a saját meséjébe. Érted?

  –Nem vagyok én buta –mondta a kisfiú.

  –Tudod, kis tündér koromban én is féltem a mesebeli farkasoktól meg boszorkányoktól. De aztán kinőttem belőle.

  –Te már nagy vagy? De hol vagy?

  –Én a te álmodban vagyok. Jó álom vagyok?

  – Ühüm.

  –Na látod, most már ne sírj, aludj szépen tovább, és álmodj valami másik jót. Rendben?

  – Ühüm. Máskor is álmodhatok rólad?

  –Persze. De még nem tudom. Majd kiderül. Szia! Most mennem kell – mondta Muharai Pálma, aki már „kinőtt a kis tündér korból”. – Tudod mit? – tette hozzá. Küldök neked egy jó álommesét. Jó? Tessék:

  Hol volt, hol nem volt, a valahonon innen, de a túlon túl, volt egyszer egy kócos hajú tündér. S ha már egyszer tündérnek született, a neve is tündéri volt: úgy hívták, hogy Muharai Pálma. Miként születik egy tündér? majd ezt is elmondom, de az egy másik mese. Most épp csak az kérdés, a neve miért éppen Muharai? S miért éppen Pálma? Azt hiszem, ezt talán még a jó öreg erdei Küküllő se tudja, pedig, azt mondják, nincs a világnak olyan titka (már a Muharait meg a Pálmát leszámítva), amit ő ne tudna. Legalább is úgy látszott, mert ha erről kérdezték, előbb hápogott, hogy „hát-hát”, aztán krákogott, majd elpirult, mint aki éppen. Hát így. Úgyhogy, ha találkoztok vele, semmiképpen meg ne kérdezzétek tőle ezt a tündérnév-dolgot, mert szegény Küküllő mester úgy eltűnne nagy zavarában, mint a jó mezei tárkony a borjúpaprikásban, hogy épp csak az emléke marad meg.

  De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, nemigen törődött senki ezzel a névadással, tekintve, hogy volt baj épp elég más ezzel a kócos hajú kis tündérrel. Na nem épp a szívével (az csupa aranyból volt),nem is a lelkével (az meg olyan tiszta volt, mint a színezüst), csak hát… na igen, egyedül az a fránya „ csak hát” lehetett a bűnös.

  Muharai Pálma ugyanis rossz társaságba keveredett, ahogy a tündérek közt mondják, s ha ezt mondják, mindig arra gondolnak, hogy egy tündérnek semmi keresni valója sincsen az emberek világában. 

  – Jól is néznénk ki – szokta mondani Tündérnagyanyó – ha minden üptre emberekkel kezdenénk.

  De hát ez a mi kócos tündérleányunk bizony gyakran elvegyült az emberek között. Hiába óvták, mondván, rossz vége lesz ennek, hiába féltették, hogy csak bajod ne essék, Muharai Pálma bizony nem hallgatott se óvásra, se féltésre, csak ment a maga feje (meg az emberek) után. 

  Pedig óvásra is, féltésre is épp elég ok volt az utóbbi időben. Tavasszal is kevés eső esett, de nyáron se sütött a nap eleget. Az őszről meg a télről meg már szólni sem érdemes

A kócos kis tündér kalandjai 5.

 Hogyan születik egy tündér

  Jól van, hát ha megígértem, akkor most azt is elmesélem, hogyan született Muharai Pálma. Nos hát ezt könnyű elmesélni, mert éppen úgy született, ahogy a nem Muharaik és nem Pálmák születni szoktak. Azaz kezdetben ő is olyan volt, mint egy béka, pontosabban szólva egy kis csomag béka, mert hogy pólyába volt csomagolva. Persze ilyen csomagocska csak akkor lett belőle, amikor megszületett, mert előtte egy jó darabig az anyukája pocakjában nőtt, növekedett, előbb alig észrevehetően, aztán már rugdalódzással is jelezve jelenlétét.

  Csak ezt akkor ő még nem tudta. És a Muharait, meg a Pálmát se. Mint ahogy persze még születése után se tudta, hogy ő nem egy akármilyen kis csomag béka, hanem egy tündérbéka. Vagy békatündér? Akkor még ennek nem volt jelentősége a számára. Mindenesetre az anyja is tündér volt, merthogy tudnivalóan tündérnek az anyja is tündér, csak később lesz belőle esetleg csúf boszorkány. Sőt, ami még rosszabb, néha szép boszorkány lesz belőle.

  Hogy Pálmának nevezték el, abban sincs semmi meglepő. Már volt annyi Tündér Ilona, Tündér Virág, Tündér Jázmin, Tündér Boglárka, Tündér Ibolya, Tündér Hajnalka, hogy sok is, ezért aztán ideje volt valami újat kitalálni.

  A Muharai megint csak más történet. Arról van szó, hogy anyukája, aki épp olyan volt, mint ő, azaz szintén szeretett az emberek közé keveredni, ezt a szokását felnőtt korában is megtartotta. Így esett meg az a szokatlan, és Tündérnagyanyó szerint helytelen dolog, hogy  beleszerelmesedett egy emberbe, akit éppen Muharai Pálnak hívtak. Az ő kedvéért Tündér Margitka, azaz Muharai Pálma édesanyja lemondott a tündérségről, hogy emberekként boldogan élhessenek, és csak ásó, kapa, nagyharang válassza el őket.

  Még ma is boldogan élnének, ha meg nem haltak volna, de sajnos egy ostoba autóbalesetben együtt hagyták el a földi világot. S azóta nevelkedik Muharai Pálma Tündérnagyanyó felügyelete alatt.

  A szüleiről egyelőre nem beszéltek a kis kócos tündérnek, s ha mégis kérdezte, hol van az ő anyukája mindig azt mondták neki, hogy egy másik, még tündéribb világba költözött. Ami talán igaz is lehet.

  Azt viszont elmagyarázták neki, hogy ha az emberek közé kerül, ami persze egy tündérrel általában ritkán fordul elő, nem kell elárulnia, hogy ő egy tündér. Merthogy tündérek nincsenek. Illetve hát vannak, mert például ő is tündér, de az emberek úgy tudják, hogy tündérek csak a mesékben vannak. Azok közül is csak a tündérmesékben. De még ezt is rosszul tudják, mert vannak olyan tündérmesék szép számmal, melyekben nincsenek is tündérek. Pontosabban amelyekben nem szerepelnek.

  Erről pedig legyen ma elég ennyi.