2018. augusztus 26., vasárnap

Ez-az 8.



Nátha

Mint látható:
nem látható
a láthatatlan
nátható.

S bár láthatón
nem látható,
hatása mégis
átható.

Tekintsd a színt
az orromon:
vörös feszít
ez orr-romon.

Most náthacsúcs
ez orr-orom,
mi égi dísz volt
egykoron.

A zsebkendőm
e kis szögön:
lekapható,
ha tüsszögöm.

S a tüsszögés
már várható:
mindent elönt
a nátható.

A széna nát-
ha így arat,
betöltve őszt,
tavaszt, nyarat.

Mindent elönt
a nátható
csak fújnám,
de nem fújható.

Mert láthatón
nem látható,
s mégis megöl
úgy áthat. Ó!

2018. augusztus 15., szerda

Ez-az 7.



Néhány rubáit


Ma élvezem még édes éltemet.
A hó előbb-utóbb majd eltemet.
Hiába sírás, és hiába harc.
Szorítsd a tollat, s tartsd az ütemet!

*****

Az édes nyár elmúlt nagyon hamar.
A szél fagyott, fehér havat kavar.
Meghal, ki lót-fut, s az, ki csak hever.
Porrá leszek, és a por eltakar.

****

Már érlelődik az a rózsamag,
amely poromból egykor felfakad.
Hazudni kár, az édes nyár oda.
Szeretni, élni csak percig szabad.

****

A hó alól kibújt a hóvirág.
Ma újra fagy. mondj érte egy imát.
Akár neked, egy perc az élete.
Ha nincs e kert, a sors előbb levág.

*****

Kemény pofonra ébredsz hát megint:
És meglepődsz, mert a sors meglegyint.
Csak élsz és tékozolsz. Időd lejár.
Talán eszedre térsz, ha így megint.

****-

A temetőben szíved ott maradt.
A koporsóban, ott, a domb alatt.
Ne félj, terád is sor kerül hamar.
Már most kisér egy néma árnyalak.

2018. augusztus 8., szerda

Ez-az 6.


Megkérdezték…

Megkérdezték Don Juant,
ha a vágy már elsuhant,
mit érez a nő iránt?
„Kolonc, ami visszaránt.”

Megkérdezték Woody Allent,
honnan ismer múltat, jelent.
„Nőből jöttünk, nővel hálunk:
szex az életünk, s halálunk.”

Megkérdezték a nagy Belltől
„Kamásliban a cet feldől?”
„Fogalmam sincs, de viszont
kérdezzétek Edisont!”

Megkérdezték: „Bródy Sándor úr,
a rádióhoz hogy viszonyul?”
„Ma nevettek, nem veszitek számba.
De jöttök majd még az én utcámba

Megkérdezték Caesart
„Tetszik az obszcén art?”
„Nem, de én sok ilyet hallok:
nagyon kedvelik a gallok!”

2018. augusztus 1., szerda

Ez-az 5.



Ilyenek vagyunk?


   Milyenek a magyarok? – kérdezte kétszer is egy jobb sorsra érdemes kortárs szerző. Gondoltam, semmitmondó válaszaihoz érdemes hozzátenni egy fontos vonást: hogy a magyarok kíváncsiak.
   Ha nem így volna, nyilván nem volnának magyar Nobel-díjasok, nem magyar találta volna fel a Rubik-kockát, vagy a gömböcöt. Bizonyságul még egy példa!
   Itt van egy igazi keresztény magyar úriember, Zimándi Pius szerzetes, aki 1944-ben írt, nemrég kiadott naplójában*  így bizonyítja az olthatatlan kíváncsiságát:
  „ A külföldre szállított zsidók sorsáról senki sem tud semmi bizonyosat. Különböző rémhírek vannak forgalomban: a soványakból műtrágyát készítettek, a kövérekből szappant. […] A hivatalos körök a valós tényállásról nem tájékoztatták a nemzetet, az újságok pedig magáról a tényről is hallgattak.”
   Valóban, milyen szép, finom, kulturált, keresztény, úrias fogalmazás: külföldre szállított zsidók. Nem bevagonírozott, nem deportált, nem halálba küldött. Külföldre szállított. És persze nem megölték, elpusztították, elgázosították, elégették őket, hanem belőlük ezt-azt készítettek 
Ké-szí-tet-tek. Tetszik hallani ezt a szép, keresztény magyar, úri módit? A hagyományos magyar kultúrát? És most ezt veszélyeztetik a bevándorlók!
   Istenem, hogy hatszázezer magyar emberről volt szó? Lényegtelen. A lényeg, hogy most ott állt ez a szegény, keresztény, magyar úr, és nem tudta kielégíteni kíváncsiságát, hogy vajon műtrágyát vagy szappant készítettek-e belőlük. És hogy tényleg a sovány-kövér eloszlás szerint.
   És ez nem vicc. Törekedni kell a tökéletességre!
   Ismét Zimándi Pius (kegyes) naplójából egy mondat:
  „a közvélemény megoszlik „a zsidókérdés ilyetén való, részleges, mert csak vidéki megoldására vonatkozólag.”
   Bizony, lehetett volna még vagy kétszázezer embert Budapestről is „külföldre szállítani.” 
Hogy nem volt elég vagon? Ugyan! Gyenge kifogás. Végül is lehet kölcsönkérni. A németek a mi szövetségeseink voltak, nem? Oldották volna meg ők a problémát, és kész! Micsoda dolog így félbe-szerbe hagyni valamit?
   Ha akkor tökéletesen jártak volna el a „hivatalos körök”, most az angyalos emlékmű ellen is kevesebben tiltakoztak volna. Na ugye?

*A naplót UNGVÁRY Krisztián adta közre: Egy év története naplójegyzetekben, Bp. Magvető, 2015.

2018. július 25., szerda

ez-az 4.



A WALESI BÁRDOK
(ferdítette Nádasdy Ádám)


  Nemrég jelent meg Nádasdy Ádám kiváló Dante-fordítása. Babits után most Arany Jánost igazítja friss, XXI. századira. A rímeket zömmel elhagyta. Azok, valamint mindenféle ritmus, meg effélék csak elvonják a figyelmet a lényegről. A szöveghez tartozó 8 oldalas jegyzetapparátustól itt eltekintettünk. Íme egy rövid mutatvány a készülő műből:

A walesi bloggerek

Edward, az angolok királya
fakóján lovagol (vagy sem).
Megnézem, mondja, megérte-e
elfoglalni Walesem.

Hány aranykoronás a föld,
van-e ott öntözés,
jól nő-e a zöld most
hogy sokan fűbe haraptak.

Nemzeti konzultációt is tartanék,
(csak lakcím, anyja neve, telefon), de névtelenül persze.)
„Elégedett vagy-e te sok barom,
vagy elégedetlen lenni mersz-e?”

Felség, a közvélemény-kutatás,
melyet rendeltél, azt mutatja,
Wales csak téged akar,
s nem  pl. a spanyol királyt.

S a nép, ez az istencsapás,
olyan boldog ott Sire,
hogy zsebkendővel nem győzzük törülni,
örömében annyit sír.

Edward, az angolok királya
fakóján lovagol (vagy sem).
Körül mindenki kussol,
így csend honol Walesben.

2018. július 18., szerda

Magyar irodalmi történetek 25.


A MINDIGET JAVÍTOM ÖRÖKKÉRE
(Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum)


Kicsi zavarban vagyok. Ha kérdezek, most is őszintén válaszol?

Nézze: Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot.

Mégis, hogyan indítsuk ezt a beszélgetést?

Szöveget marcona, barokk főúrral indítani jó: ilyenkor valami zsibongó bizsergés bizsergeti az ember mellkasát, előre köszönnek neki a személyi számítógépek 

Ez tényleg jó. Olyan otthonos. Még! Meséljen!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hasnyálmirigy. Pontosabban egy Hasnyálmirigy. Hát… valójában Hasnyálmirigyrák volt a neve az ebadtának, életvidám, link fickó, festményen úgy festene, mint a költő Balassi Bálint, lenne bajsza, korabeli főfödője, és nem utolsósorban vitéz kardja. A festményen látszana, hogy szakadatlanul szerelmes. Mint róka a tyúkokat, hajkurássza a nőket. És a férfiakat. Nem tenne különbséget, tudhatni, a szerelem vak. Szívesen volnánk a XVII. században, lenne ló, lenne kard, lenne hajnali pára, vágtatás és ontása gaz törökök vérének. És akkor imígyen szóla egy égi hang: Csukd be, fiam, azt a XVII. századot, jön be a hideg vagy a huzat.

Meg lenne lepve, ha kiderülne, hogy van túlvilág? –kérdeztem legutóbbi találkozásunkkor. Akkor elég titokzatos, sőt titkos választ adott. Ezt: A titok bele van zárva az Istenbe. Még ez se jó. A titok is az Isten. Most hát megkérdezem. Meglepődött? Hogy túl van?

Semmin se vagyok túl. Ritmusos szünet. Azt sem tudom, miben vagyok benne. De bármiben, túl sosem leszek. Egy szó mint száz, innen nézve nincs túl. Fogalmazzunk világosan, ha ez lehetséges. Egyébként most Karinthy jut eszembe. A Mennyei riport. Mindenkinek megvan a maga Mennyországa. Ami másnak – talán maga a Pokol.

És mit gondol most a halálról?

Nem gondolkodom róla. Minek tenném? Van dolgom elég: B. professzor úr (vagy most már kiírom: Bodoky) imperatívuszai, nincs kibúvó, tessék dolgozni. Különben meg, ha én főnök volnék, hát sírva vigadnék. Fakadnék es. Dalra, ím ígyen: Egy kis halál/ meg se kottyan, / (Kotty!)/, Őseinknek szintúgy vó’t!

Jaj! Sokat és sokszor írt a családjáról. Egy parodista egyenesen gráfgróf-nak nevezte. Nem hiányoznak most?

Persze, hogy hiányoznak. Gitti is, Marci is. És még vígan unokázgattam volna. De úgy látszik, ennyi volt kimérve. Szép ez is. Ahogy Arany János, a mester mondta: Életem hatvanhatodik évébe,/ köt engemet a jó Isten kévébe,/ betakarít régi rakott csűrébe,/ vet helyemre más gabonát cserébe. (Idézet vége) Helyettem is írta. Írnám én is, ha tudnék ilyet írni. A számból vette ki a szót, mondhatnám most. Vagy inkább én venném ki az övéből? Minden mondatom, minden szavam idézet.

Ez azért afféle Esterházy-s túlzás.

Naná, hogy az!

Vet helyére más gabonát? Tudja, milyen tülekedés van otthon a helyéért? És nagyon hiányzik.

A tülekedés nem érdekel. A hiányomról jó hallani, de nem lep meg. Voltam. Már csak ködösen emlékszem. A köd illett a városhoz, az országhoz, ez a „ki tudja, mi van most”, homály és nyirok meg a hajnal ígérete. Ködben könnyű hazudni. Könnyű butának lenni. A köd a rosszabbik én otthona. Ködgépről is szólt városi legenda. Ködben nem beszélgetnek az emberek. Mindazonáltal, különösen éjjel kettőkor, a férfiak férfiak, a nők nők, a fasz fasz, a pina pina. Lassabban. 

Mintha azt mondta volna valahol, hogy bizonyos szint fölött az ember nem megy le bizonyos szint alá. Tévednék? Még életében afféle mérték lett. A normalitás mértéke. Most elveszett az a kis remény is. Ahogy Radnóti Írta Babitsról:

Ki nézi most tollat fogó kezünket,
ha betegen, fáradtan is, de mégis...
ki lesz az élő Mérték most nekünk?
Hogy összetörte már a fájdalom,
nézd, ezt a költeményt is.

Látom, nagyon felkészült, mint mindig. De ne túlozzunk. Bár ez a Mérték jó! Sőt mértékegység! Ez tetszik! És hány esterházy egy csinos nő? Ez érdekelne. Ez a mérhetőség.

Nem bántja a magány?

Most már soha nem leszek egyedül. H.(asnyálka) mindig velem. 

Befejezésül még egy kérdés: Milyen a maga Mennyországa?

Képzelheti. Képzelje el! Teoretice! Valahol le kell zárni, és persze írni (mindig) tovább. Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére.

A szövegben szó szerinti vagy torzított formában Esterházy Péter-idézetek vannak.

2018. július 11., szerda

Ez-az 3.



Csak semmi politika!
A (magáról) gondoskodó állam

  

A gondoskodó állam először is megóvta az embereket attól, hogy eltőzsdézzék a nyugdíjmegtakarításaikat. Ehhez azt a módszert választotta, hogy elvette és gyorsan elköltötte (többek közt tőzsdei részvényekre). Oszt’ jónapot.
  Aztán megóvta a lakosságot a veszélyes kéményektől úgy, hogy a kéményseprőktől elvette a munkájukat, és ezután az állam szedi be a kémény-ellenőrzési pénzt. Persze tisztítni és javítani nem tudnak, de ha lesz katasztrófa, (lesz!), azt meg tudják védeni (pl. titkosítják az adatokat százhúsz évre). Oszt’ jónapot.
  Közben meg lettünk védve a magyar foci izgalmaitól. Most aztán nézhetjük a Real Madridot. Vagy a Barcelonát. Mégis csak más, nem igaz? Szabadon választott. Oszt’ jónapot.
  Az öntözéses mezőgazdaság megvédése érdekében minden öntözésre használt, mezei fúrt kutat be kellett jelenteni, és azóta kútadót szed az állam a nemzeti víz  használata fejében. Végül is a víz az államé. Törvény van rá. Most hozták. Oszt’ jónapot.
  Legújabban az embereket attól akarják megóvni, hogy egészségtelen házi kutak vizét igyák. Ezért minden kúttulajdonos köteles kútját bejelenteni, és az államtól vízminőség-ellenőrzést rendelni csekély pár százezer forintocskáért. Ha pedig a víz fertőzöttnek bizonyul, tilos lesz meginni. Az a néhány millió ember legföljebb nem iszik majd annyit. Igyon pálinkát, megmondta a kormány, az egészséges, abban van a magyar jövő. Legföljebb azt is elisszuk. Oszt’ jónapot.
   A tanári és bírói karok elöregedését megelőzendő született egy gondoskodó törvény, és rengeteg embert delzavartak nyugdíjba. Igaz, azóta jelentős tanárhiány van, és esett a bírósági munka sebessége és színvonala. De az átlagéletkor sokat javult. Még pár intézkedés, és elérjük az optimális, a világon egyedül álló 18 éves átlagot. Oszt' jónapot.
  Most éppen a nők megvédése a soros (?!). Szegény nők! És szegény férfiak, mi lesz veletek nők nélkül? Persze lesz majd jutányos áron használható nemzeti szexbabatár. Oszt’ jónapot.
  Egyúttal létrejön egy újabb kis nyilvántartás, amelynek alapján újabb adót lehet kiszabni. Hoznak majd erre is egy törvényt. Oszt’ jónapot.
  Közben a migráncsveszély miatt az országot is meg kelletik védeni. Így hát hol volt, hol nem lesz ország. Oszt’ jónapot.