Nagy László

NAGY LÁSZLÓ

Nyomorú a hazám: Iszkáz az idő levelén hintáz.

Paripám a jövő: visz láz. Nagy a tűz, nagy a hév, nagy lász.

„Csoda Tigram Icsész!” zengem, gyönyörűm ha segítsz engem.

Jókai Mór

JÓKAI MÓR

Én, aki Jókay Móriczként huszonötben a lomha

szőke Dunánál kezdtem, akár az uszályok a tengert,

Jókai Mórként száz kötetemmel ad astra elértem.

Bennük a forradalom, haza, álom a hű szerelemről.

Bennük a múlt, a jövő. Bennük örök ragyogás!

Bertolt Brecht

bERTOLT bRECHT

Zsongnak a szongok, az arcok, a maszkok

a színpad az élet

képe

előbb van a has, és azután a morál.

Márai Sándor

MÁRAI SÁNDOR

Mikor felért az égbe Márai, a Mennynek nyitva álltak zárai.

Elébe állt egy angyal-forma lány: „Az úr ki? Mert az Úrnak is talány!”

„Én kívülálló, én polgár vagyok. Se hús, se hal, de annyit mondhatok,

hogy véleményem napról napra más.” „A Mennybe?” „Nem.” „Pokolba?” „Nem. Nyomás!”

S bezárultak a Mennynek zárai. És kívül álló maradt Márai.

Tersánszky Józsi Jenő

TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ

Mikor kivirágzik a petrencés bólya,

s fondorodni kezd a rozsomák gubója,

Kakuk Marci kikel ágyából egy nőnek,

kikertészve vágyát Józsinak, Jenőnek.

Szép Ernő

SZÉP ERNŐ

Kérem, én itt csak játszottam.

Nagy költőnek nem látszottam.

Dalt ha kértek, hamar adtam.

Bocs, sokáig ha maradtam.

Francois Villon

FRANCOIS VILLON

Mennyei Szűz, ki lenézel ránk, kik a bűnre születtünk,

meg ne kövezd, ha a költőd, Villon bánata így sír:

„Rajta, zabálj, kurválkodj! Hogy bepiálva eszedbe

sírgödör alján elrohadó tetemed sose jusson…”

Balassi Bálint

BALASSI BÁLINT

Egri vitézeknek ruganyos kebelű Dianája,

Verseimet nevető,

Éngem a mélybe vető,

Az, ki ha rám néz, máris eszem vész, vágy palotája,

Illatos új otthon,

Júlia, tűzliliom,

Fürge arabs paripámnak a jó legelőt ha kinálja,

Rajta kötőfék nincs,

Combja nyakamra bilincs.

Agatha Christie és Szabó Magda

AGATHA CHISTIE

Amikor Mary Westmacott

a jó krimikre rákapott,

nem írtam több szerelmeset.

Ez így esett.

És semmi hiszti.

Megszületett Agatha Christie.

SZABÓ MAGDA

Én, aki voltam az egykori él-latinista leányka;

én, aki tudtam jól, régi a módi felénk;

én, aki később jó Abigél kegyeit könyörögtem;

én, aki túléltem Kádárt s Rákosit is;

vissza ha nézek, az út meredek volt, ámde megérte:

bennem az asszonyi sors végre kimondta magát.