SZABÁLY AZ SZABÁLY?
–Te Piri! – szólította meg már másnap a csoportszobában az éppen ott felügyelő dajkanénit az óvónéni. – Nem láttad, hová lett az a hatalmas bolti baba, a Pálmácskáé.
–Nincs annak a kis árvának semmiféle nagy babája. Időm se, pénzem sem volt még, hogy ilyesmit vegyek neki.
–De hát nem árva az. Vannak szülei, én írtam be az anyakönyvbe. Maga a kislány diktálta be. Emlékszem, még meg is dicsértem, hogy milyen ügyes. Tessék, nézzük meg együtt.
Odasétáltak a sarokban békésen nézelődő kisszekrényhez, elővették a papírokat és meg is nézték. Ott állt feketén, fehéren: anyja neve Kiss Margit, apja/gondviselője Muharai Pál. Lakcím: Erdősor tizenkettő, földszint 1.
–Hát ez tényleg így van beírva – ismerte el Piroska néni.
–És? –kérdezte az óvónéni.
–Tudod, egy pár napig minden rendben volt, de aztán, amikor már kezdett beszokni , senki nem jött érte. Már mindenki elment, csak én vártam, hogy bezárhassam a házat. Hogy aztán ezért a kislányért nem jött senki, jobb híján hazavittem magammal. Tudod, én úgy is egyedül élek.
–Ezt jól tetted. De azóta?
–Azóta se keresték, nem jött érte senki. Így most nálam lakik.
Ez így nem maradhat! Azonnal be kell jelenteni a rendőrségen! – már nyúlt is a telefonért Klárika néni. S szépen, szabályosan bejelentette, hogy van az óvodában egy kislány, akit bizonyosan keresnek már a szülei. Megadta az adatokat, a neveket, a címet.
Piroska néni meg csak a kezét tördelte, hogy nem jó ez így, itt valami nagy titok lappang. Mert neki olyan fura álma volt a minap is.
Bizony eltelt egy-két nap, mire el tudta mesélni az álmát. Mert az óvodában nincsen ám se kávé- se ebédszünet: a gyerekeket nem lehet kikapcsolni egy percre sem. Még a délutáni alvásidőben is mindig van valaki, aki éppen ébren van, sírdogál, betakarásra, simogatásra, vigasztalásra szorul.
–Fura egy álom volt. Tudod, mert minden olyan igazinak látszott – kezdte a mesét Piroska néni. – Éppen mosogattam a konyhában, már álmomban, mikor egyszer csak ott termett egy nagyszakállú, kék törpe…
–Mint a mesében? – kérdezte Klárika néni.
–Igen, ahogy mondod. Csakhogy a mesében nem szoktak mosogatni.
–Hát jó. És aztán?
–Aztán ez a kis törpe mesélni kezdett nekem. Így:
„Hol volt, hol nem volt, a valahonon innen, de a túlon túl, volt egyszer egy kócos hajú tündér. S ha már egyszer tündérnek született, a neve is tündéri volt: úgy hívták, hogy Muharai Pálma. Miért éppen Muharai? S miért éppen Pálma? Ezt még én se tudom, pedig, azt mondják, nincs a világnak olyan titka (már a Muharait meg a Pálmát leszámítva), amit én, Küküllő mester ne tudnék.
De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, nemigen törődött senki ezzel a névadással, tekintve, hogy volt baj épp elég más ezzel a kócos hajú kis tündérrel. Na nem épp a szívével (az csupa aranyból volt),nem is a lelkével (az meg olyan tiszta volt, mint a színezüst), csak hát… na igen, egyedül az a fránya „ csak hát” lehetett a bűnös.
Muharai Pálma ugyanis rossz társaságba keveredett, ahogy a tündérek közt mondják, s ha ezt mondják, mindig arra gondolnak, hogy egy tündérnek semmi keresni valója sincsen az emberek világában.
– Jól is néznénk ki – szokta mondani Tündérnagyanyó – ha minden üptre emberekkel kezdenénk.
De hát ez a mi kócos tündérleányunk bizony gyakran elvegyül az emberek között.
De ennek most már nemsokára vége lesz!”
Ennyit mesélt. Már éppen kérdezni akartam valamit, de a kis kék törpe már ott se volt, én meg fölébredtem, és szorítottam a takaróm, mintha a mosogatás közben kezemben tartott porcelán tényért fognám. És most mit tegyünk?
–Meglátjuk, mire jut a rendőrség –mondta Klárika óvónéni.
--Jól van, majd elmeséled, de most dologra!
Másnap reggel aztán Piri néni egyedül érkezett az óvodába. Klárika óvónéni nézte, nézte, aztán csak megkérdezte:
–Beteg a kislány?
–Bár csak az volna! Azaz dehogy, nem beteg, hanem eltűnt.
–Az éjjel?
–Igen.
–Nekem is olyan fura álmom volt, mint a múltkor neked – mondta az óvónéni.
–Ez biztos jelent valamit! – hagyta rá Piri néni.
–De most inkább menj, és vigasztald meg Michaélát, mert már ott zokog a sarokban a babaháznál. Úgy látszik nagyon hiányzik neki a barátnője.
–Megyek. Sajnálom szegénykét. Olyan jól megvoltak. De hát még kicsi, majd kinövi ezt a bánatot.
Közben megjelentek a hivatalosságok: a rendőrség, a gyámhivatal, sőt a helyi újság fotósa is, hogy dokumentálja a szüleit vesztett kislány esetét.
A rendőrök először is az anyakönyvet akarták látni. Elő is vették, át is lapozták, ahogy kell. De abban bizony semmiféle Muharai Pálma nem szerepelt.
–Talán valami félreértés történt – próbálkozott Klárika óvónéni.
Sem ő, sem Piri dajka néni nem akart emlékezni semmiféle Pálmára. Csak Málika néni bizonygatta, hogy azzal a kis csajjal barátkozott itt egy másik. Lehet, hogy az is valami kis cigánka volt, és csak beszökött az óvodába.
Végül ebben maradt a hivatalosság is. Mindenesetre figyelmeztették Klárika óvónénit, máskor jobban ügyeljen, nehogy megint valaki idegen keveredjék a gyerekek közé, mert ki tudja, milyen ártó szándéka is lehet!
