A kócos kis tündér 7.

AZ Új KEZDET

   Szeptember elején jelent meg kis tündérleányunk az új óvodában. Ilyenkor könnyű elvegyülni, sok az újonnan érkező kisgyerek, mindenki nyűgös, a csoportok is kialakulatlanok, még az óvónénik se ismerik jól a gyerkőcöket. Csak téblábolt az egyik csoportszobában, nézegette leendő társait. Vegyes csoport készülődött, így hát senkinek sem tűnt fel, hogy ő talán egy csöppet érettebb a többségnél. A dajkák és óvónénik figyelmét leginkább a kicsik kötötték le. Azokat kellett ölelgetni, vigasztalni, segíteni, hogy az anyukák el tudjanak osonni, hisz várta őket a munka. Talán a legtöbb baj egy kis cigánylánykával volt. Végre nagy nehezen elengedte anyukája kezét, és megkapaszkodott az ajtófélfában. Onnan aztán se ki, se be!

   –Ki ő? – kérdezte Klárika óvónéni.

   –Ez? – húzta föl a vállát az egyik dajka néni, Málika, aki mindenféle bennfentes ismeretek tudója volt a városban. –Megint egy kis cigányka. Sose fogynak el! A testvérei is idejárnak. Mind egyformák. A Feci, a Laci.

   –És ő?

   –Ő a Mici.

   –Ez a neve?

   –Felvágósan Michaéla. De csak Micinek hívják.

   –Szép neved van! – fordult a csöppséghez az óvónéni.

   De bizony azt semmiféle dicséret sem téríthette el a sírástól és a helyéről.

  Pálma egy darabig nézte a kicsit, úgy megsajnálta, hogy majdnem maga is sírva fakadt. Aztán odasétált az ajtóhoz, és megsimogatta az ajtófélfába kapaszkodó, a szorítástól már egész elfehéredett kezecskét, és azt mondta:

   –Gyere, legyünk barátok!

   De nemcsak mondta, hanem kívánta is. S ha kívánta, hát úgy is lett. 

   Tudnivaló ugyanis, hogy az ilyen tündérpalánták nagy varázslatokra nem képesek, de naponta – ha jól megfontolják és nagyon szeretnék – egy kívánságuk teljesül. Muharai Pálma eddig leginkább arra használta képességét, hogy kisebb csínyjeit eltitkolja, máskor meg arra, hogy egy kis jóféle édességhez jusson (a gyakori csokoládéevést ugyanis nagyon egészségtelennek tartották tündéföldön).

A kócos kis tündér 6.

TÜNDÉRKERT

  Persze óvodáról van szó. Ezeket valamikor Gyermekkerteknek is nevezték, csak aztán ezt a szép elnevezést kiszorította a hivatalos hangzású kisdedóvó, amiból végül óvoda, sőt dedó lett, lakóit pedig kezdték dedósoknak nevezni. Ma így viszont inkább a kisiskolásokat csúfolják.

  Szóval, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, a kis Muharai Pálma is előbb tündéróvodába, azaz tündérkertbe járt, és csak később került egy közönséges városi óvodába. Hadd szokja az embereket.

  Itt nagyon jól érezte magát. Volt játék, mese, még tesi is, ahol nagyokat lehetett viháncolni a többi ovissal. A kis kócos annyira megszerette az óvónénit, hogy egy nap, mikor a gyerekek többsége már elment, de Küküllő mester még váratott magára, odaállt elé, és megkérdezte:

  –Ági néni! Te tündér vagy?

  –Miért gondolod? – kérdezte az óvónéni

  – Hát csak azért, mert szép vagy, kedves vagy és tudsz varázsolni.

  –Tudod, a tündérek láthatatlanok. Inkább vagyok óvónéni – jött a válasz. – Mert így játszhatok veletek, beszélgethetünk és segíthetek, ha szükségetek van rá.

  –Ez igaz – hangzott Pálma megfontolt válasza. Még el is mosolyodott hozzá. – De én tényleg tündér vagyok. Erdei. És mégsem is vagyok láthatatlan!

  –Úgy látszik, tévedtem ebben a dologban – mosolygott most már az óvónéni is.

  Nem is lett volna semmi baj, mert Ági néni tudott titkot tartani. 

  Igen ám, de egyik nap, amikor az anyukák megjöttek az ovisokért, öltözés közben a kócos kis tündér azt hallotta az egyik anyuka szájából:

  –Siess Margitkám, kis tündérem! Tudod, ma vendégek jönnek hozzánk, és még sok dolgom van előtte. Na, gyerünk már!

  Pálma persze azt hitte, hogy Margitka is olyan, mint ő, azaz tündér, csak ő is titokban tartja. Ezért másnap, amikor kettesben éppen papást-játszottak (Margitka volt az apuka), Muharai Pálma elárulta, hogy ő is tündér. Mégpedig az erdei tündérek fajtájából.

  Ezt nem kellett volna mondania! És éppen Margitkának nem, aki rögtön szétkürtölte az egész csoportnak, hogy Pálma milyen buta, azt hiszi magáról, hogy tündér, pedig azt mindenki tudja, hogy tündérek nincsenek is, csak a mesében!

  –Butta, butta, butta Pálma – kiabálták kórusban Margitka barátnői. Aztán a fiúk is bekapcsolódtak:

  –Sün-dér, sün-dér, erdei sündér!

  De olyan hangosan, hogy végül az óvónéninek kellett rendet tennie. De bizony Pálma zokogásával ő se tudott mit kezdeni, ami csak akkor csillapodott kissé, mikor végre a kis tündér is elindulhatott haza.

  Otthon aztán újra olyan szívfájdító sírás bukott ki belőle, hogy végül Tündérnagyanyóért kellett szalajtani, jöjjön gyorsan, mert itt már csak ő tudhat segíteni.

  Segített is, kitalálta, hogy talán egy másik óvodát kellene keresni Pálmának. Ő pedig szentül megfogadta, hogy többé senkinek, hogy többé soha.

A kócos kis tündér 5.

FOGADOTT PÓTANYA

   Már most akár fajtiszta kutyák, akár nem azok voltak abban a kis dobozban, hamar kiderült, hogy nem is olyan egyszerű örökbe fogadni efféle kiskutyákat. Mert hogy ezeknek még az anyjuk mellett lett volna a helyük, miután a szemük se nyílt még ki, foguk se nőtt még ki, egyszóval különleges anyai gondoskodást igényeltek (volna). 

 Most volt hát nagy szükség Küküllő mester nagy tudományára, erdei tapasztalatára. El is gondolkodott, homlokot is ráncolt, még saját földet söprő szakállát is kétszer meghúzogatta, mire aztán előállt a megoldással:

   –Kérjük meg Nyúlmamát, vegye pártfogásába a kis trikreket.

 –Eredj csak, fiam, Tündér Gáspár, hívd ide Nyúlmamát. Mondd, hogy én kéretem – szólt Tündérnagyanyó, és a kis fiútündér már libbent is tova.

  Nyúlmama rövidesen meg is érkezett, ám kissé riadtan fogadta a kérést, hogy vegye magához a kiskutyákat.

  –Tudjátok, nekem is éppen három kis újszülött nyuszim van az üregben, és azoknak kell a tej, meg az anyai gondoskodás. Nem tudom, hogyan fognak kijönni ezekkel az idegenekkel.

  –Ugyan, tudod te azt! – mondta Küküllő mester.  – Ahol hárman jóllaknak, jut még másik háromnak is. Mi majd gondoskodunk, hogy jusson neked sok finom eleség, széna, répa, káposzta, ez-az, ami még adódik, hogy le ne fogyjál nagyon, de persze vigyázz, ne is hízzál el a nagy kényelemben.

  Így történt, hogy egy időre Nyúlmama üregébe költöztek a kiskutyák. A nyuszikák eleinte elhúzódtak tőlük, de miután Nyúlmama alaposan végignyalogatta a jövevényeket, a hat kis prücsök együtt, egyforma hévvel tülekedett az oldalára dőlő Nyúlanyóhoz, hogy kis tejecskéhez jusson. S ha valamelyik nagyon tolakodott, hát a mama az orrával odébbtaszigálta, hogy tanuljon osztozni a többiekkel azon, ami van.

A kócos kis tündér 4.

HOGYAN SZÜLETIK EGY TÜNDÉR?

   Jól van, hát ha megígértem, akkor most azt is elmesélem, hogyan született Muharai Pálma. 

  Nos, hát ezt könnyű elmesélni, mert éppen úgy született, ahogy a nem Muharaik és nem Pálmák születni szoktak. Azaz kezdetben ő is olyan volt, mint egy béka, pontosabban szólva egy kis csomag béka, mert hogy pólyába volt csomagolva. Persze ilyen csomagocska csak akkor lett belőle, amikor megszületett, mert előtte egy jó darabig az anyukája pocakjában nőtt, növekedett, előbb alig észrevehetően, aztán már rugdalódzással is jelezve jelenlétét. Hogy aztán oda hogyan került, az megint csak egy másik mese, de azért majd azt is elmondom egyszer.

  De hogy el ne felejtsem, ezeket a dolgokat akkor az a kis békacsomag még nem tudta. Se a Muharait, se a Pálmát. Mint ahogy persze még születése után se tudta, hogy ő nem egy akármilyen kis csomag béka, hanem egy tündérbéka. Vagy békatündér? Akkor még ennek nem volt jelentősége a számára. Mindenesetre az anyja is tündér volt, merthogy tudnivalóan tündérnek az anyja is tündér, csak később lesz belőle esetleg csúf boszorkány. Sőt, ami még rosszabb, néha szép boszorkány lesz belőle.

  Hogy Pálmának nevezték el, abban nincs semmi meglepő. Már volt annyi Tündér Ilona, Tündér Virág, Tündér Jázmin, Tündér Boglárka, Tündér Ibolya, Tündér Hajnalka, hogy sok is, ezért aztán ideje volt valami újat kitalálni. Hogy aztán miért éppen Muharai? Igen, erről Küküllő mester se beszélt soha, mert ez is egy titkos mese. De aki velünk tart, egyszer talán ezt is megtudhatja.

  Aztán később elmagyarázták a kis Pálmának, hogy ha az emberek közé kerül, ami persze egy ovis tündérrel ritkán fordul elő, nem kell elárulnia, hogy ő egy tündér. Merthogy tündérek nincsenek. Illetve hát vannak, mert például ő is tündér, de az emberek úgy tudják, hogy tündérek csak a mesékben vannak. Azok közül is csak a tündérmesékben. De még ezt is rosszul tudják, mert vannak olyan tündérmesék szép számmal, melyekben nincsenek is tündérek. Pontosabban nem szerepelnek.

A kócos kis tündér 3.

KÉKELLŐ KÜKÜLLŐ

   Mielőtt azonban nagyon beleízelődnénk Muharai Pálma történetébe, illenék bemutatni legalább Küküllő mestert, már csak azért is, mert fontos szerepe lesz még a későbbiekben.

   Nos, hát nevét arról a kis, néha ki-kiáradó erdélyi folyócskáról kapta, melynek füzekkel díszített partjairól ő maga és ősei is származtak. Hogy ez így van, nem titok, sőt Kányádi Sándor meg is írta egy szép versében, imígyen:

Kékellő Küküllő,

kökényszemű tündér.

Szívemhez, nyelvemhez

hozzáédesültél.

   Persze akkoriban, amikor Kányádi Sándor gyerekként pancsolt a Küküllőben, és találkozott a kis kék törpével, fiatal volt még Küküllő mester. És mester se volt még.

   De azóta bizony sok víz lefolyt a Küküllőn. Ő azonban kék maradt, törpe maradt, bár ma már szakálla van, amely a földet söpri. Persze nem mindig, mert általában a nyaka köré tekeri, hogy meg ne fázzon a huzatban. Az erdőben ugyanis folyton folyvást fúj a szél, ha nem a szél, akkor a szellő, s ha az sem, akkor meg jön a vihar. Úgyhogy egy ilyen bölcs öregnek nagyon kell vigyáznia, nehogy megfázzon.

   Mert a betegség nem válogat, hiába van valakinek akkora nagy esze, meg varázstudománya, hogy alig fér el benne.

   Hogy mennyi sok ész szorult abba a kis törpébe, azt mi sems bizonyítja jobban, mint hogy gyorsan kifundálta, Buksi biztosan nem valami híres szülőktől származó uszkár (vagy más néven pudli), mert akkor nem tették volna csak így ki őt és testvéreit. Nyilván valami keverékek lehetnek, csak egyelőre ez még nem látszik rajtuk. Igaz attól még nagyon szeretnivalók.

A kócos kis tündér 2.

BUKSI

   Még csak három éves volt ez a kócos kis tündér, még el sem hagyhatta a tündérek erdejét, amikor először okozott gondot. Az történt ugyanis, hogy éppen az erdő szélén, az országút mellett leste az autókat, motorosokat, amikor egyszer csak azt látta, hogy megáll egy piros autó.

   (Milyen márkájú volt? – kérdezték tőle később a nagyobb fiútündérek, de bizony Muharai Pálmának fogalma se volt arról, hogy az autóknak is van nevük: autó, autó. Az egyik zöld, a másik kék, esetleg fekete…)

   De hogy a piros autóra visszatérjek, mielőtt elfelejteném, mi a fontos, az autó erdő felőli ajtaja kinyílt, és kitettek belőle egy cipősdoboz-féleséget.

   Ugyan, mi az érdekes ebben, kérdezhetné valaki.

  Csakhogy a dobozban valami vagy valamik mocorogtak. Mikor az autó elment, kócos kis tündérünk kióvakodott az erdőből, és belenézett a dobozba, Abban három koromfekete kiskutya feküdt összebújva, farkát behúzva, s csak néha másztak át egymáson, hogy jobban melegedhessenek. 

Muharai Pálma felkapta a dobozt, és már szaladt is az anyukájához.

   –Nézd, anyu! Kitették egy autóból őket. Megtarthatom?

   –Várjál, kicsim, megkérdezzük tündérnagyanyót, mit szól hozzá. Jó?

   –De én úúúgy szeretném!

  – Igazából még kicsi vagy ahhoz, hogy saját kutyád legyen – mondta tündérnagyi, amikor megtudta, miről van szó. - Meg aztán itt az erdőben mi nem szoktunk háziállatokat tartani. Van itt állat bőven. Ha odafigyelsz, láthatsz őznyomot, nyúlnyomot, a fákon mókusokat, néha egy-egy róka is átszalad a tisztásokon. Nem is szólva a vaddisznókról. Nincs is aranyosabb, mint mikor egy koca vonul csöppnyi kis csíkos malackáival. És akkor a madarakról, például a fakopáncsról még nem is szóltam.

   –De ezek olyan kicsik, olyan barátságosak! – próbálkozott a kócos kis tündér.

  –Valamit csak kell kezdenünk ezekkel a kis jószágokkal, ha már épp a mi erdőnk szélén hagyták őket – vélekedett Küküllő mester, akit szintén odahívtak a tanácskozáshoz.

   – Na jó – mondta a nagyi. - Tényleg szép kiskutyák, ahogy nézem, törpeuszkárok. Ezek nem fogják felborítani az erdő rendjét. Egy a tiéd lehet. Válassz, Pálmácska, a másik kettőnek majd én keresek gazdát. Anyukád meg majd megtanít, hogyan gondozd a kutyádat. És ne felejts el nevet adni neki.

   –Köszönöm, tündérnagyanyó! Köszönöm, Küküllő mester! –mondta a kócos kis tündér anyukája.

   –Köszönöööőm! –kiabálta Muharai Pálma is.

   Így lett az erdei tündérek kiskutyája Buksi, a szénfekete kis uszkár.

Folyt. köv.

A kócos kis tündér 1.

HOL VOLT…

   Hol volt, hol nem volt, a valahonon innen, de a túlon túl, volt egyszer egy kócos hajú tündér. S ha már egyszer tündérnek született, a neve is tündéri volt: úgy hívták, hogy Muharai Pálma. Miként születik egy tündér? Majd ezt is elmondom, de az egy másik mese. Most épp csak az kérdés, a neve miért éppen Muharai? S miért éppen Pálma? Azt hiszem, ezt talán még a jó öreg erdei Küküllő se tudja, pedig, azt mondják, nincs a világnak olyan titka (már a Muharait meg a Pálmát leszámítva), amit ő ne tudna. Legalább is úgy látszott, mert ha erről kérdezték, előbb hápogott, hogy „hát-hát”, aztán krákogott, majd elpirult, mint aki éppen. Hát így. Úgyhogy, ha találkoztok vele, semmiképpen meg ne kérdezzétek tőle ezt a tündérnév-dolgot, mert szegény Küküllő mester úgy eltűnne nagy zavarában, mint a jó mezei tárkony a borjúpaprikásban, hogy épp csak az emléke marad meg.

De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, nemigen törődött senki ezzel a névadással, tekintve, hogy volt baj épp elég más ezzel a kócos hajú kis tündérrel. Na nem épp a szívével (az csupa aranyból volt),nem is a lelkével (az meg olyan tiszta volt, mint a színezüst), csak hát… na igen, egyedül az a fránya „ csak hát” lehetett a bűnös.

Muharai Pálma ugyanis rossz társaságba keveredett, ahogy a tündérek közt mondják, s ha ezt mondják, mindig arra gondolnak, hogy egy tündérnek semmi keresnivalója sincsen az emberek világában. 

   – Jól is néznénk ki – szokta mondani Tündérnagyanyó – ha minden üptre emberekkel kezdenénk.

   De hát ez a mi kócos tündérleányunk bizony gyakran elvegyült az emberek között. Hiába óvták, mondván, rossz vége lesz ennek, hiába féltették, hogy csak bajod ne essék, Muharai Pálma bizony nem hallgatott se óvásra, se féltésre, csak ment a maga feje (meg az emberek) után. 

Pedig óvásra is, féltésre is épp elég ok volt az utóbbi időben. Tavasszal is kevés eső esett, de nyáron se sütött a nap eleget. Az őszről és a télről meg már szólni sem érdemes.

Folyt. köv.