KÜKÜLLŐ MESTER KÖZBELÉP
–Jól van, jól van – csóválta a fejét Küküllő mester, amikor végighallgatta Tündérnagyanyó mérges zúgolódását, hogy Muharai Pálma már megint beavatkozott az emberek életébe.
–De én csak segíteni akartam – szólalt meg a kis tündér.
–Csend! –szólt rá Nagyanyó.
–Majd én beszélek a fejével –szólalt meg újra Küküllő mester.
Amikor kettesben maradtak, a kis tündér megint próbálkozott:
–Nem árultam el, hogy tündér vagyok, csak… – kezdte, de aztán elbizonytalanodva elhallgatott.
–Nézd, kicsim – szólalt meg hosszas hallgatás után a varázstörpe. – Az emberek világában néha rossz dolgok is történnek. Nem mintha az emberek rosszak volnának, csak éppen olyanok, amilyenek. Némelyik buta, önző, hatalomvágyó, érzéketlen, sőt akadnak kifejezetten aljasok és gonoszak is. Igen, értelek – reagált Küküllő a kis tündér ki nem mondott szavaira, majd folytatta. – Nekünk tényleg van némi varázshatalmunk, de a világot megváltoztatni nem tudjuk. Majd megváltozik, ha az emberek megváltoznak. Hidd el nekem, eljön annak is az ideje. De ma még idétlen dolog csak úgy vaktában beleavatkozni itt-ott. Sosem lehet tudni, nem okozunk-e nagyobb bajt, mint amit el akartunk kerülni.
–De hát az a kisfiú meghalt volna! –vágott közbe Muharai Pálma.
–Talán meggondolta volna magát. Ezután viszont egész életében hisz majd a tündérekben, és emiatt sokszor alulmaradhat az önzőbb, a saját cselekvésükben jobban bízó emberekkel szemben.
–Akkor most? –próbálkozott a kócos kis tündér.
–Akkor most… Akkor most elküldjük a Muharai Pálmáról szóló mesekezdést az anyukának és az apukának, hátha attól jobban alszanak ma éjjel. Holnap úgyis szombat lesz.
–Azt, ami úgy kezdődik, hogy
„Hol volt, hol nem volt, a valahonon innen, de a túlon túl, volt egyszer egy kócos hajú tündér. S ha már egyszer tündérnek született, a neve is tündéri volt: úgy hívták, hogy Muharai Pálma. Miként születik egy tündér? Majd ezt is elmondom, de az egy másik mese. Most épp csak az kérdés, a neve miért éppen Muharai? S miért éppen Pálma? Azt hiszem, ezt talán még a jó öreg erdei Küküllő se tudja, pedig, azt mondják, nincs a világnak olyan titka (már a Muharait meg a Pálmát leszámítva), amit ő ne tudna. Legalább is úgy látszott, mert ha erről kérdezték, előbb hápogott, hogy „hát-hát”, aztán krákogott, majd elpirult, mint aki éppen. Hát így. Úgyhogy, ha találkoztok vele, semmiképpen meg ne kérdezzétek tőle ezt a tündérnév-dolgot, mert szegény Küküllő mester úgy eltűnne nagy zavarában, mint a jó mezei tárkony a borjúpaprikásban, hogy épp csak az emléke marad meg.
De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, nemigen törődött senki ezzel a névadással, tekintve, hogy volt baj épp elég más ezzel a kócos hajú kis tündérrel. Na nem épp a szívével (az csupa aranyból volt),nem is a lelkével (az meg olyan tiszta volt, mint a színezüst), csak hát… na igen, egyedül az a fránya „ csak hát” lehetett a bűnös.
Muharai Pálma ugyanis rossz társaságba keveredett, ahogy a tündérek közt mondják, s ha ezt mondják, mindig arra gondolnak, hogy egy tündérnek semmi keresni valója sincsen az emberek világában.
–Jól is néznénk ki – szokta mondani Tündérnagyanyó – ha minden üptre emberekkel kezdenénk.
De hát ez a mi kócos tündérleányunk bizony gyakran elvegyült az emberek között. Hiába óvták, mondván, rossz vége lesz ennek, hiába féltették, hogy csak bajod ne essék, Muharai Pálma bizony nem hallgatott se óvásra, se féltésre, csak ment a maga feje (meg az emberek) után.
Pedig óvásra is, féltésre is épp elég ok volt az utóbbi időben. Tavasszal is kevés eső esett, de nyáron se sütött a nap eleget. Az őszről meg a télről meg már szólni sem érdemes.”
Másnap reggel Gabi anyukája ébredt legelőbb. Fel akart kelni, de a férje visszahúzta az ágyba.
–Hagyjál! – mondta az anyuka. -- Már hét óra van, fel kell tennem főni az ebédet, különben éhen maradunk!
–Nem! – mondta a férje. – Ma szombat van, és hármasban elmegyünk a Mesetál Étterembe ebédelni. Nemrég nyílt meg a főtéren. Azt mondják, remekül főznek ott.
–Mi ütött beléd? – csodálkozott az asszony. – Csak nem vagy beteg?
–Nem én! Csak valami szépet álmodtam, és most már tudom, neked volt igazad. Tényleg vannak tündérek.
–Te is arról a tündérről álmodtál?
–Igen. Meg Tündérnagyanyóról.
–Küküllő mesterről.
–Úgy bizony! És ezt meg kell ünnepelni. Kérlek, azt a sárga szoknyát vedd fel, meg a piros pulóvert, abban olyan szép vagy.
–Jó, de…
–Semmi de! Ezután másként lesznek a dolgok. Jobban odafigyelek majd Gabira. Meg Rád is, ha megbocsátasz, amiért néha olyan bunkó módra viselkedtem.
–Ugyan már. Szeretlek –simogatta meg a férje homlokát az anyuka.
Épp jókor, mert Gabi is felébredt, és bejött a hálószobába, maga után vonszolva a paplanját. Ezért máskor ki szokott kapni, de most apja nevetve kurjantotta:
–Nosza, fiam! Gyere! Hadd legyen együtt a csapat!
