Tükörcserepek 25.

Csucsov úr

   Édesapám sosem bocsátotta meg Hruscsovnak a XX. kongresszust és 56-ot. (Mindig csak úgy emlegette: „Csucsov úr”) Mindenért őt okolta, még a megromlott befőttnek is ő volt nálunk az oka.

Ilyesmi pedig előfordult, mert akkoriban nagyban dúlt a befőzés: cseresznyebefőtt, sárgabarackbefőtt és -lekvár, sőt körtebefőtt is. Ez utóbbi azért volt különleges, mert a körtét kénezni kellett, hogy szép fehér maradjon.

   Én ezt a kénezést, meg a barackmagevést kedveltem az egész befőzésből. A befőttesüvegek az előszobában a fehér szekrény tetején álltak szép, komoly sorokban. Szerettem ezt a szekrényt, egy széles, középső részt két kisebb, egyajtós rész fogott közre. Az egyikben sokáig ott álltak korán elvesztett anyai nagyapám botjai.

   Sajnos nagyapámról csak pár bevillanó kép maradt ben-nem (ahogy békésen üldögélt a kék szobában a fal mellett egy széken). Mindössze egy vacak fénykép őrzi irántam való szeretetét a régi albumban.

   Hála istennek nagyanyám viszont sokáig velünk maradt. Kisiskolás koromban reggel aláírta az ellenőrzőmet, ha este elfelejtettem aput megkérni erre. Ebben a tekintetben is szigorú világ volt akkor: könnyen büntetést (beírást) kaptunk az ilyen feledékenységért. Ezek az aláírások általában üzenetekre vagy jó jegyekre vonatkoztak.

   Ha rossz jegyet, netán beírást kaptam, annak aláírására csak aput lehetett megkérni. Ilyenkor általában alvásba menekültem már kora délután. S amikor hazaért, látva, hogy alszom, már tudta, valami baj volt velem az iskolában.

Tükörcserepek 24.

Álom…

   A minap eszembe jutott, hogy a nászutunk végén, Pesten egy sétán elképzeltem, milyen is lesz, ha megérem a 60 éves kort. Akkor már egy éve letettem a cigarettát, de még mindig hiányzott. Egy kapubejáró mellett kis üveges vitrinszekrényben pipák sorakoztak. És akkor beugrott: mire megöregszem, lesz majd szép, nagy, fényes, dekoratív íróasztalom (képe visszatükröződik a ragyogó parkettán). Én pedig akkor már tekintélyes tudós, nagyszakállú professzor leszek, és pipával a kézben elmélkedem az íróasztalnál.

   Feleségem szeretett, megengedte, hogy vegyek egy pipát, pipadohányt, s aztán egy-két évig pipáztam. Majd visszatértem a cigarettára, attól nem lett annyira büdös a lakás.

és való

   Most már 33 éve nem dohányzom, a pipa se hiányzik. Igaz, olyan nagy íróasztalom nem lett mára, (sosem is volt, már nem is igen lesz, de azért mindig volt hely, ahol dolgozni lehetett). És főiskolai tanár lettem (ha tetszik professzor). Na jó: szakállam nincs.

   Tehát teljesült egykori álmom. Tekintélyem is van elég sokfelé. (Igaz, otthon alig: kellett nekem modern családfelfogás!).

   Itt ülök életem csúcsán.

   Megjegyzem: csúcson ülni, hát... nem a legkényelmesebb

Folytatjuk!

Van ám szilárd jellem itt!

Látják élők, holtak.

Nem vesztheti elvet,

Kinek nem is voltak.

Lám így vígan elvagyunk.

Zsebünk tele pénzzel.

Jer! Neked is juttatunk,

csak pár stiklit nézz el.

Most mulatunk vidoran.

Birodalmunk épül.

S míg az idő elrohan,

a sok bűn elévül.

Hogyha egyszer vége lesz,

mi elhúzunk innen.

Aki marad, dögöljön

a nagy szabad Nincsben!

Tükörcserepek 23.

Megint csak nők

Egy nő miatt lettem alapszervezeti KISZ-titkár is az egyetemen. Negyedéves korunkban egy csoporttársunk, (szuper értelmes, nagy jövő előtt álló) felvételét kérte a pártba (akkor még csak egy volt: az MSZMP). Meggyőződése nem volt kérdéses. Ő volt, aki már elsőben olvasta Lukácstól „Az esztétikum sajátosságá”-t s akivel akkoriban nagy elméleti vitákat folytattunk a Gambrinus nevű sörözőben.

A kérdés: a kommunizmusban, mint közösségi társadalomban vajon visszatér-e a szóbeliség és uralkodó műfajnak az eposz. MI voltunk az „élcsapat”. Csoda, hogy sose jött el a „komenizmus”?

Harmadéves korában írt OTDK-dolgozatát elfogadták szakdolgozatnak. De Kati, a KISZ-titkárunk szerint csak karrier-előnyök miatt akart a fiú párttag lenni, és nem volt hajlandó KISZ-ajánlást írni számára (ez kötelező formalitás volt).

Mindhárman ugyanabba a magyaros csoportba tartoztunk akkor már négy éve. Jól ismertük egymást. Összevesztem Katival. Ő inkább lemondott, a helyére engem választottak meg, én pedig aztán jó szívvel (ma se bánom) megírtam az ajánlást.

Ez is egy fontos pillanat volt az életemben. Igaz, én akkor már két éve nős voltam, de Kati barátságának elvesztését sajnálom. Nagy kár, hogy már ő is elment, itt hagyott. Örökre. Sok dologban hasonlítottunk egymásra.