A VADÁSZTÁRSASÁG NAPLÓÍRÓJA
(Katona József)
1820 késő őszén, egy fiatal jogász, Katona József sétált föl s alá, németes kalapját kezében szorongatva a városháza szűk, emeleti folyosóján. Miután értesítették, hogy decembertől Kecskemét városa alügyészévé választották, ideje volt, hogy személyesen is bemutatkozzék. Most azt várta, hogy a polgármester elé járulhasson.
De már egy órája mérte lépéseivel a vastag falú, apró ablakoktól alig megvilágított folyosót, s még nem hívatták. Ekkor mégis kinyílt a polgármesteri iroda ajtaja, és egy ősz hajú, alacsony termetű férfi lépett ki rajta. Odatipegett a várakozóhoz, és megszólította:
–Tisztelt Doktor Uram! Üdvözlöm a Polgármester úr nevében. Ő sajnos jelenleg nem fogadhatja önt.
–Köszönöm! Örvendek, hogy szerény személyem alkalmasnak találtatott az alügyészi tisztségre –válaszolta Katona.
–Nézze, fiam, alaposan megfontolta a Nagytanács a dolgot. Elvégre mégis ritkán esik meg, hogy egy takácsmester fia a városi intelligencia körébe emelkedhet.
–Becsületes polgára a városnak az én apám!
–Na, hát meg ne bántódjék mindjárt! Csak az igazságot mondottam imént.
–Értettem, uram. Tudja, remélem, hogy sem személyem, sem eddigi s ezutáni munkám nem okoz csalódást a nemes Nagytanácsnak.
–Hallottuk hírét, hogy korábban pojácáskodással is próbálkozott. Bízunk benne, ez csak afféle ifjúi hóbort volt.
–Elmúlt. Viszont némileg az irodalom körében maradtam. Nemrég került ki a nyomdából egy nemzeti történelmünket idéző tragédiám.
–Nocsak! Nocsak! A cenzornak sem voltak kifogásai ellene? Tudja, milyen kényes a város vezetőinek helyzete ebben az átmeneti időben. A háború már elmúlt, az infláció megállt, de a pénz kevés, a hatalom szigorú, az ember sosem tudhatja, érti, itt a falnak is füle van…
–Itt?
–Feljelentőben sehol nincs hiány! Ok mindig akad. Hogy a népek meg milyenek… eh! minek is mesélem!
–A cenzor engedélyezte a tragédia kinyomtatását.
–Derék, nagyon derék.
–Az ülésen egy példányt ünnepélyesen szeretnék átnyújtani polgármester úrnak.
–Az jó lesz. Majd jelzem, mikor érkezett el az ideje annak, hogy szót kapjon. A város megfelelő módon ki is fejezi majd háláját. Erről magam intézkedem.
–Köszönöm.
–Ugye még nőtlen?
–Igen, uram.
–Lakása megoldott?
–Igen, találtam egy megfelelő kis bérleményt magamnak. Csak öt perc járásra van innen. Haza mégse költözhetek, igaz?
–Igaz. Nagyon helyes. S ha már az irodalomról esett szó. Volna itt még valami. Remélem, örömmel veszi majd.
–Éspedig?
–Tudja, van a városnak egy Vadásztársasága.
–Nem vadászom.
–Nem is kell. Tudja a város arisztokráciájának szórakozása ez. Olyan társaság, amely nem szereti kiteregetni magánügyeit.
–Nem értem, mire céloz, uram.
–Nos, a Vadásztársaság ugyanakkor igyekszik megörökíteni az utókor számára tetteit. Például a nemes jótékonyságot, a katolikus vagy a református egyház, az iskolák támogatását, effélét. S jó volna, ha olyan ember vezetné a Vadásztársaság naplóját, aki írástudó, sőt, mint imént említette, már az irodalom köreiben is járatos, s így méltó módon tudná emlékezetessé tenni mindazt, ami fontos. Egyúttal persze jelenléte meg is könnyítené az ön beilleszkedését a város vezetőinek köreibe.
–Értettem, uram. Ha ez kell, hát számíthatnak rám.
–Örülök, hogy ilyen jól szót értettünk. Bizonyára sikeres életpálya kezdetén üdvözölhetem. Akár főügyész is válhat magából!
–Majd igyekszem.
–Persze valami rendes bakancsot, vadászöltözéket jó volna beszereznie. Ezzel a kalappal mégse mehet az erdőbe! Majd elszámoljuk valahogy, jó? Étel-ital az van ott mindig bőven. Jut magának is, alügyész uram!
–De kérem!
–Ugyan-ugyan! Már megint kényeskedik. A fő, hogy ne feledje! A Nagytanács legközelebb október 29-én ülésezik. Oda hívjuk és elvárjuk! Hozza akkor azt a könyvet is magával!
–Ott leszek.
–Addig meg csak rendezkedjék be, sétáljon, nézelődjék, ismerkedjék épülő-szépülő városunkkal! Alászolgája, uram! –vágta el a beszélgetés fonalát az öregúr, és visszalépkedett a polgármesteri szobába.
–A viszont látásra! –mondta Katona egy percnyi meglepett hallgatás után. De addigra már egyedül állt a folyosón. Fejére tette kissé meggyűrődött kalapját, sarkon fordult, és elindult új lakása felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése