UTOLSÓ SÓHAJ
(Kármán József)
Gr. Joannes Esterházy
Wien
Möller strasse
Kedves János!
Kérlek, ha eljut Hozzád e küldemény, próbáld meg a benne található levelet eljuttatni barátomnak, S. Báróczinak. A többit rábízhatod. Ha ez nem lehetséges, kérlek, add át titokban, személyesen a címzettnek. Őt megtalálhatod bármely szerdán E. grófnő estélyén.
Őszinte híved:
K. József
Markovics Miklósnő
tulajdon kezébe
Kelt Losoncon, decem 31-kén az Úrnak 1795. esztendejében
Kedvesem!
Bocsáss meg, hogy magyarul írok, de az esetleges átvilágítók talán nem tudnak eléggé magyarul.
Tudom, hogy immáron nincsen jogom Téged így szólítani, miután egy szó értesítés nélkül utaztam el Bécsből. Ostobán akkor még azzal hitegettem magamat, hogy elmenekülhetek a megaláztatás, a börtön, talán a halál elől. Hogy meghúzódhatom Losoncon, míg a vihar elvonul.
Ma már azt is tudom, ennél csak az volt nagyobb ostobaság, hogy elhitettem magammal, ha a világot nem is, de ezt a nyomorú kis magyar országot ki lehet ráncigálni a fényre a sötétségből.
Vigaszom, hogy nem voltam egyedül, sokan voltunk, kik hitték, ha valaki magyarnak született, ez biztosíték arra nézvést, hogy becsületes ember. Számot vetettünk a veszéllyel, de ekkora árulásra nem voltunk felkészülve.
Jobb, ha Te is felejtendesz engem is, beszélgetéseinket is. Férjednek, akit úgyis elfoglal karriérja intézése, ezután sem kell tudomást vennie kapcsolatunkról. Ha Téged bárki zaklatni merészelne, hiszem, ő majd saját érdekében is, kellőképpen védelmedre fog kelni. Vigyázz azért, mert most mindenki gyanús, mindenki fél, s bizony jó okkal teszik.
Készakarva késedelmeskedtem ezen levél írásával. A szó üres, halott hang, nem érez.
Óh, ha engem most látnál! Nem az vagyok, ki voltam. Mivé lettem!
Szeretve voltam! Egy szív által, mely enyémmel egyező hangon vert, öszveolvadva!
És most?
Vedd hát most ez utolsó sóhaját egy bocsánatodért esedező bűnösnek.
Rólam többé nem hallasz. Ez az üzenetem is csak akkor jut el Hozzád, ha egy névtelen barátom átadandja Néked személyesen vagy egy közös barátunk által.
Búcsúzom Tőled, ki életem legnagyobb eseménye, testem-lelkem táplálója voltál. Útjaink elválnak. Szívesen kértem volna Tőled a fegyvert, amely kioltja most éltemet, ahogy imádott Werthered kérte Lottéjától.
Lásd, nékem ez sem adatik meg. Így, befejezvén e levelem, apám pisztolyával teszek pontot életem történetének végére.
Ne szomorkodj miattam! Látod, én boldog vagyok, hogy e rövid földi pályám alatt mégis tehettem valamit nemzetemért. Az Uránia talán túlél bennünket. Az abban elvetett magvak egyszer még kikelnek, s talán Fannit sem feledi az utókor.
Ismétlem, boldog vagyok, mert találkozhattam Véled, s átélhettem a beteljesült szerelemnek végtelen, hála Néked, mennyei hónapjait.
K. József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése