Pedagógiai szempont
A város elitiskolájába, a tanárképző főiskola gyakorlójába írattak be szüleim. Ide járt korábban mindkét bátyám, különösen a nagyobbik, Pali hagyott szép emlékeket maga után.
Kiváló gyerekek közé kerültem. A nyolc év alatt egyetlen eggyel volt gond, mert nehézségei voltak az olvasással (kimaradt), és egyetlen bukás volt: nyolcadikban helyesírás miatt nyelvtanból. Ez a fiú még ekkor is „Vörös Marci”-nak írta tollbamondáskor Vörösmartyt. (Lehet, hogy a fülével volt baj, és persze ő is Marci volt!)
Az iskola területen kívüliséget élvezett, csak azt vett fel, akit akart. Volt egy fiúosztály, az „a”, ez volt a miénk, egy lányosztály, a „b” és az elitiskola elitosztálya, a koedukált zenei tagozat, a „c”. Ez utóbbinak elkülönített folyosórésze volt, ahová közönséges „a”-s a lábát se tehette be. Különben is, szigorú rend és fegyelem uralkodott.
Első végén minden igyekezetem ellenére csak jeles lettem. Az egyetlen az osztályban, a többiek mind kitűnők lettek, nekem írásból csak négyesem volt.
--Tudja, kérem – magyarázta állítólag a tanító néni apának (nagy ember volt, tanácsi osztályvezető, az osztály szülői munkaközösségi elnöke), -- itt csupa kiváló gyerek van. De hát mégsem lehet mindenki kitűnő. Már csak pedagógiai szempontból sem.
--Értem – mondta állítólag apa.
--Épp ebben reménykedtünk. Hogy ön megérti, és nem fog reklamálni. Különben gratulálok, apuka. Remek kisfia van!
--Köszönöm – felelte némileg zavartan apa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése