Tükörcserepek 12.

Korról, kortársakról

   

   Hogy mikor halunk meg, az nem tőlünk függ (öngyilkosnak lenni – szerintem – a játékszabályok megsértése). Szerencsére a születésünkről se kérdeznek meg minket. Mert hogy az élet még sosem volt fenékig tejföl. Igaza van hát a régi zsidó mondásnak: „a legjobb meg se születni, de ez jó, ha ezer emberből egynek sikerül”.

   Én jókor születtem. Európában talán még soha nem volt olyan (valódi) háború nélküli hetven év, mint amilyen nemzedékemnek jutott. (56-ban elsős voltam, 68-ban érettségiztem).

   A Magyar könyvkiadás kifejezetten engem szolgált. Nagyjából három éves lehettem, amikor megjelent az Illyés Gyula szerkesztette Hetvenhét magyar népmese. Petőfi és Arany mellett ezen nőttem fel. Aztán mire komolyan olvasni kezdtem, megindult a barna kötéses Jókai-, meg az új Verne „Gyula”-sorozat.

   Már iskolásként szerettem bele Karinthy Frigyesbe, Juhász Gyulába, Adyba, aztán Radnótiba, aki egyszer s mindenkorra legkedvesebb költőmmé lett.

   Középiskolásként már olvashattam Rejtőt, majd Salingert is. Kerouac „Úton”-ját például KISZ-vezetőképzőn olvastuk lopva, hárman egymáshoz lapulva az ágyon egy könyvből.

   Szolzsenyicint egyetemistaként előbb oroszul gépiratosan terjesztett formában (Rákosztály), majd aztán magyarul a Nagyvilágban (Ivan Gyenyiszovics egy napja). Bulgakovot, A Mester és Margaritát is még a hetvenes évek legelején.

   Várkonyi Zoltán nagy filmjeit részben iskolai szervezésben láttuk (pl. A kőszívű ember fiait). Fellini filmjeit az egyetemen („Tisztelt Filmbaráti Kör”), Jancsó filmjeit vagy Antonioniéit (Nagyítás, Zabriskie Point) magánszorgalomból. S akkor Tarkovszkijt (Andrej Ruljov, Solaris) még nem is említettem. Micsoda korszak volt!

   Tévében vagy filmen mindenki láthatta „élőben” Latinovits Zoltánt, Darvas Ivánt, Major Tamást, Márkus Lászlót, Garas Dezsőt, Törőcsik Marit, Ruttkai Évát, Psota Irént, és hadd ne soroljam tovább a csodákat.

   Olyanok kortársa voltam, mint Nagy László, Juhász Ferenc, Örkény István, Déry Tibor, Heller Ágnes, Petri György, Ungvári Tamás, Esterházy Péter, (bát ők valószínűleg engem nem tartottak számon. De ne legyünk telhetetlenek!)