A kócos kis tündér 6.

TÜNDÉRKERT

  Persze óvodáról van szó. Ezeket valamikor Gyermekkerteknek is nevezték, csak aztán ezt a szép elnevezést kiszorította a hivatalos hangzású kisdedóvó, amiból végül óvoda, sőt dedó lett, lakóit pedig kezdték dedósoknak nevezni. Ma így viszont inkább a kisiskolásokat csúfolják.

  Szóval, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, a kis Muharai Pálma is előbb tündéróvodába, azaz tündérkertbe járt, és csak később került egy közönséges városi óvodába. Hadd szokja az embereket.

  Itt nagyon jól érezte magát. Volt játék, mese, még tesi is, ahol nagyokat lehetett viháncolni a többi ovissal. A kis kócos annyira megszerette az óvónénit, hogy egy nap, mikor a gyerekek többsége már elment, de Küküllő mester még váratott magára, odaállt elé, és megkérdezte:

  –Ági néni! Te tündér vagy?

  –Miért gondolod? – kérdezte az óvónéni

  – Hát csak azért, mert szép vagy, kedves vagy és tudsz varázsolni.

  –Tudod, a tündérek láthatatlanok. Inkább vagyok óvónéni – jött a válasz. – Mert így játszhatok veletek, beszélgethetünk és segíthetek, ha szükségetek van rá.

  –Ez igaz – hangzott Pálma megfontolt válasza. Még el is mosolyodott hozzá. – De én tényleg tündér vagyok. Erdei. És mégsem is vagyok láthatatlan!

  –Úgy látszik, tévedtem ebben a dologban – mosolygott most már az óvónéni is.

  Nem is lett volna semmi baj, mert Ági néni tudott titkot tartani. 

  Igen ám, de egyik nap, amikor az anyukák megjöttek az ovisokért, öltözés közben a kócos kis tündér azt hallotta az egyik anyuka szájából:

  –Siess Margitkám, kis tündérem! Tudod, ma vendégek jönnek hozzánk, és még sok dolgom van előtte. Na, gyerünk már!

  Pálma persze azt hitte, hogy Margitka is olyan, mint ő, azaz tündér, csak ő is titokban tartja. Ezért másnap, amikor kettesben éppen papást-játszottak (Margitka volt az apuka), Muharai Pálma elárulta, hogy ő is tündér. Mégpedig az erdei tündérek fajtájából.

  Ezt nem kellett volna mondania! És éppen Margitkának nem, aki rögtön szétkürtölte az egész csoportnak, hogy Pálma milyen buta, azt hiszi magáról, hogy tündér, pedig azt mindenki tudja, hogy tündérek nincsenek is, csak a mesében!

  –Butta, butta, butta Pálma – kiabálták kórusban Margitka barátnői. Aztán a fiúk is bekapcsolódtak:

  –Sün-dér, sün-dér, erdei sündér!

  De olyan hangosan, hogy végül az óvónéninek kellett rendet tennie. De bizony Pálma zokogásával ő se tudott mit kezdeni, ami csak akkor csillapodott kissé, mikor végre a kis tündér is elindulhatott haza.

  Otthon aztán újra olyan szívfájdító sírás bukott ki belőle, hogy végül Tündérnagyanyóért kellett szalajtani, jöjjön gyorsan, mert itt már csak ő tudhat segíteni.

  Segített is, kitalálta, hogy talán egy másik óvodát kellene keresni Pálmának. Ő pedig szentül megfogadta, hogy többé senkinek, hogy többé soha.