A kócos kis tündér 5.

FOGADOTT PÓTANYA

   Már most akár fajtiszta kutyák, akár nem azok voltak abban a kis dobozban, hamar kiderült, hogy nem is olyan egyszerű örökbe fogadni efféle kiskutyákat. Mert hogy ezeknek még az anyjuk mellett lett volna a helyük, miután a szemük se nyílt még ki, foguk se nőtt még ki, egyszóval különleges anyai gondoskodást igényeltek (volna). 

 Most volt hát nagy szükség Küküllő mester nagy tudományára, erdei tapasztalatára. El is gondolkodott, homlokot is ráncolt, még saját földet söprő szakállát is kétszer meghúzogatta, mire aztán előállt a megoldással:

   –Kérjük meg Nyúlmamát, vegye pártfogásába a kis trikreket.

 –Eredj csak, fiam, Tündér Gáspár, hívd ide Nyúlmamát. Mondd, hogy én kéretem – szólt Tündérnagyanyó, és a kis fiútündér már libbent is tova.

  Nyúlmama rövidesen meg is érkezett, ám kissé riadtan fogadta a kérést, hogy vegye magához a kiskutyákat.

  –Tudjátok, nekem is éppen három kis újszülött nyuszim van az üregben, és azoknak kell a tej, meg az anyai gondoskodás. Nem tudom, hogyan fognak kijönni ezekkel az idegenekkel.

  –Ugyan, tudod te azt! – mondta Küküllő mester.  – Ahol hárman jóllaknak, jut még másik háromnak is. Mi majd gondoskodunk, hogy jusson neked sok finom eleség, széna, répa, káposzta, ez-az, ami még adódik, hogy le ne fogyjál nagyon, de persze vigyázz, ne is hízzál el a nagy kényelemben.

  Így történt, hogy egy időre Nyúlmama üregébe költöztek a kiskutyák. A nyuszikák eleinte elhúzódtak tőlük, de miután Nyúlmama alaposan végignyalogatta a jövevényeket, a hat kis prücsök együtt, egyforma hévvel tülekedett az oldalára dőlő Nyúlanyóhoz, hogy kis tejecskéhez jusson. S ha valamelyik nagyon tolakodott, hát a mama az orrával odébbtaszigálta, hogy tanuljon osztozni a többiekkel azon, ami van.