Csucsov úr
Édesapám sosem bocsátotta meg Hruscsovnak a XX. kongresszust és 56-ot. (Mindig csak úgy emlegette: „Csucsov úr”) Mindenért őt okolta, még a megromlott befőttnek is ő volt nálunk az oka.
Ilyesmi pedig előfordult, mert akkoriban nagyban dúlt a befőzés: cseresznyebefőtt, sárgabarackbefőtt és -lekvár, sőt körtebefőtt is. Ez utóbbi azért volt különleges, mert a körtét kénezni kellett, hogy szép fehér maradjon.
Én ezt a kénezést, meg a barackmagevést kedveltem az egész befőzésből. A befőttesüvegek az előszobában a fehér szekrény tetején álltak szép, komoly sorokban. Szerettem ezt a szekrényt, egy széles, középső részt két kisebb, egyajtós rész fogott közre. Az egyikben sokáig ott álltak korán elvesztett anyai nagyapám botjai.
Sajnos nagyapámról csak pár bevillanó kép maradt ben-nem (ahogy békésen üldögélt a kék szobában a fal mellett egy széken). Mindössze egy vacak fénykép őrzi irántam való szeretetét a régi albumban.
Hála istennek nagyanyám viszont sokáig velünk maradt. Kisiskolás koromban reggel aláírta az ellenőrzőmet, ha este elfelejtettem aput megkérni erre. Ebben a tekintetben is szigorú világ volt akkor: könnyen büntetést (beírást) kaptunk az ilyen feledékenységért. Ezek az aláírások általában üzenetekre vagy jó jegyekre vonatkoztak.
Ha rossz jegyet, netán beírást kaptam, annak aláírására csak aput lehetett megkérni. Ilyenkor általában alvásba menekültem már kora délután. S amikor hazaért, látva, hogy alszom, már tudta, valami baj volt velem az iskolában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése