Nem scifi 7.

AZ UFÓ

Hogy műszaki hiba okozta-e, netán csak elszámították magukat, vagy kifejezetten ez volt a szándékuk, nem tudni, mindenesetre tény, hogy az ismeretlen eredetű repülő szerkezet a meredeken tengerbe vesző sziklaperem csúcsán landolt. Hatalmas szivar alakú testén visszatükröződött a partnak rohanó hullámok csillogása.
Hamar fölfedezték. Kezdetben csak néhány bátor ember (meg a gyerekek) merték megközelíteni, de alig néhány hét múlva már valóságos sátor-város alakult ki a környéken. Voltak, akik száz kilométereket autóztak, vonatoztak, csak hogy láthassák. Mégiscsak szenzáció. A kempingezőkkel együtt érkeztek meg a lángossütők, lacikonyhások, emléktárgyárusok. Nemsokára már mindenütt kapni lehetett a kis műanyagsziklán fityegő műanyag űrhajót. A műanyagszikla tövében aranybetűs felirat: „Emlék – Ufó”.
A körzeti hatóságok megtették, ami tőlük elvárható volt. A sátorvárost telerakták „Parkolni tilos” táblákkal, és feljegyzést küldtek az esetről a területi központba. Ott azonban, tekintettel arra, hogy a főilletékes éppen szabadságon volt (leutazott, hogy megnézze az ufót), kissé megrekedt az ügy. A jelentés a főilletékes illetékes helyettese elé került, ő azonban nem érezte magát elég illetékesnek ahhoz, hogy egy ilyen jelentőségű ügyet a kezébe vegyen (különben is félkezű volt).
Váratlan fordulatot adott az eseményeknek egy kétperces beszélgetés, melyet a rádió körzeti tudósítója készített az Ufó-center (akkor már neve is volt) lakóival a „Miért langyos a sör?” című vitaműsor számára. Ez önmagában nem lett volna baj, de a riport (tévedésből) el is hangzott a rádió környezetvédelmi műsorában.
Az ügyből sajtóvita keletkezett. A kereskedelmi televíziók sorozatban mutatták be az ufókról szóló filmeket. Az ellenzéki lapok a Hulladékbegyűjtő Vállalatot (röviden HULLABEVÁL) tették felelőssé, de a cég szóvivője hivatalosan cáfolta, hogy az ismeretlen eredetű fémszivart ők tárolnák a tengerparton. Azt viszont elismerte, hogy a sör nyáron (télen soha!) néha valóban langyos, de mint mondta, ez a Nemzeti Ser-Bor-Likőrkészítő Tröszt (népszerű nevén SERBLI) hibája. A vitába bekapcsolódtak a Dohányzásellenes Liga (DELI) aktivistái is, hevesen kirohanva a dohányosok újabb provokációja ellen (csak később derült ki, tévedésben voltak, azt hitték, „az ismeretlen eredetű fémszivar” valami új dohányipari reklámfogás).
Alig két hónap múlva (akkor már nyár dereka volt) az állami televízió is bemutatta az ufót a „Mi történt – Ma történt” című exkluzív magazinjában. Akkor már az eset a figyelem közép-pontjában állt. A kormány hivatalosan cáfolta, hogy emelni akarja az adókat, az ellenzék azonban kitartott álláspontja mellett, hogy a fémszivarral kormánypárt csak el akarja terelni a figyelmet a súlyos gazdasági problémákról. A helyzet komolyságát bizonyította, hogy még aznap este sokan betelefonáltak, például egy asztrológus, két Napóleon (egyik sem volt az igazi), valamint Kovács Atanázné a Fasor út 4/c-ből, hogy lakásában leszakadt a mennyezet (de a tévések rajta sem tudtak segíteni).
Mindenesetre – engedve a közvélemény nyomásának – a televízió Ifjúságpolitikai Intézetének Propaganda Alcsoportja, (a kedvelt IPI-APACS) következő műsorát a dohányzás káros hatásainak szentelte. Közben visszaérkezett a területi főilletékes is, de az ügy akkorra már országos méretűvé duzzadt, jónak látta tehát, ha a jelentést (három példányban kísérőlevéllel) az országos főilletékes hatáskörébe utalja át.
Addigra azonban beköszöntött az esős idő, és mire uniós támogatást sikerült szerezni a projekthez, a fővárosból már senkinek sem volt kedve leutazni a (már fürdésre alkalmatlanul hideg) tengerhez. Megalakítottak ugyan egy parlamenti bizottságot az ügy kivizsgálására (elnök, huszonhárom tag, három könyvelő, öt gépírónő, két kávéfőző, négy személygépkocsi, egy páncélautó, ja, és egy mérnök), de a lendület ezzel ki is fulladt. Az Ufológiai és Futurológiai Főközpontot (UFF) már nem sikerült létrehozni (nem volt megfelelő üres székház, így a megmaradt pénzt a tagok kénytelenek voltak saját házaik felújítására fordítani, de mindent szépen lepapíroztak).
Ahogy beállt a rossz idő, a sátorváros fogyatkozni kezdett. Érdekes módon előbb a lángossütők keltek útra és csak azután indultak meg a lacikonyhások. Végül csak az üres, szeméttel teleszórt térséget vigyázó „Parkolni tilos” táblák tartottak ki, dacolva a tenger felől fújó kemény szelekkel.
Amikor nemrég lent jártam, meg akartam nézni az ufót, de az se volt már sehol. Hogy sikerült-e kijavítani a hibát, és elrepültek-e a benne ülők (ha egyáltalán ült benne valaki), vagy a tengerbe zuhant, esetleg hogy szégyenében (mert már senkit sem érdekel) egyszerűen felszívódott-e, nem tudni. De ez talán már nem is lényeges…