A kócos kis tündér 8.

FURCSA ÁLOM

   –Na, hogy tetszik az új óvoda? –kérdezte Tündérnagyanyó, amikor az első nap délutánján Küküllő mester hazahozta a kócos kis tündért.

   –Nagyon tetszik! Már barátom is van, A Micike! Csak, tudod, nagyanyó, az a baj…

   –Mit kellene tudnom?

   –Klári óvónéni kedves, de Ági néni igazi tündér volt! Őt szeretném inkább.

   –Hát ez, sajnos most már nem megy – mondta Tündérnagyanyó. – Mit gondolsz, tehetnénk valami? – fordult a kis kék törpéhez.

   –Talán mikor Ági néni alszik, elküldhetnénk hozzá egy Pálma-álmot. Ettől mindketten jobban éreznék magukat, talán bele is nyugodnának a kialakult helyzetbe.

   –Jól van – mondta Tündérnagyanyó. – Rád bízhatom, ugye?

   –Persze – bólintott a varázstörpe.

   –Jaj de jó! Éljen! És akkor odamegyünk? – örvendezett a kócos tündérke.

   –Türelem, majd éjszaka meglátod. Jó?

   Így történt, hogy aznap éjjel Ági óvónéninek furcsa álma volt. Úgy kezdődött, mint egy mese, valahogy így:

   Hol volt, hol nem volt, a valahonon innen, de a túlon túl, volt egyszer egy kócos hajú tündér. S ha már egyszer tündérnek született, a neve is tündéri volt: úgy hívták, hogy Muharai Pálma. Miként születik egy tündér? majd ezt is elmondom, de az egy másik mese. Most épp csak az kérdés, a neve miért éppen Muharai? S miért éppen Pálma? Azt hiszem, ezt talán még a jó öreg erdei Küküllő, a varázstörpe se tudja, pedig, azt mondják, nincs a világnak olyan titka (már a Muharait meg a Pálmát leszámítva), amit ő ne tudna.

   De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, nemigen törődött senki ezzel a névadással, tekintve, hogy volt baj épp elég más ezzel a kócos hajú kis tündérrel. Na nem épp a szívével (az csupa aranyból volt),nem is a lelkével (az meg olyan tiszta volt, mint a színezüst), csak hát… na igen, egyedül az a fránya „ csak hát” lehetett a bűnös.

  Muharai Pálma ugyanis folyton rossz társaságba keveredett, ahogy a tündérek közt mondják, s ha ezt mondják, mindig arra gondolnak, hogy egy tündérnek semmi keresni valója sincsen az emberek világában. 

   – Jól is néznénk ki – szokta mondani Tündérnagyanyó – ha minden üptre emberekkel kezdenénk.

  De hát ez a mi kócos tündérleányunk bizony gyakran elvegyült az emberek között. Hiába óvták, mondván, rossz vége lesz ennek, hiába féltették, hogy csak bajod ne essék, Muharai Pálma bizony nem hallgatott se óvásra, se féltésre, csak ment a maga feje (meg az emberek) után. 

  Mert addig rendben van, hogy a tündéreknek meg kell ismerkedniük szomszédaik, az emberek világával, de csak óvatosan, titokban, úgy, hogy ne lepleződjenek le. Az meg különösen nagy hiba, ha folyton folyvást bele akarnak avatkozni a dolgok természetes emberi menetébe.

   Amikor Ági néni reggel felébredt, rögtön érezte, hogy ez az álom jelent valamit. Rögtön kis tündér óvodása jutott eszébe, és elszomorodott, hogy miért engedte elvinni másik óvodába. Most jutott eszébe, hogy tényleg egy aprócska férfi jött Pálmáért, és makogott valamit arról, hogy máshová költöznek, ezért másik óvodába íratják át a kislányt. Kis tündért? Talán a varázstörpe volt az az apró emberke, aki elvitte aznap az óvodából.

Ági néni el is határozta, még aznap leírja magának az álmát, hátha lesz folytatása is. És akkor talán kikerekedik egy új mese, amit majd mesélhet apró barátainak az óvodában. Akik szintén tündérek, vagy legalább is majdnem azok, csak éppen nem tudják magukról. Úgy bizony!

Folyt. köv.