Petőfi Sándor

PETŐFI SÁNDOR 

HEKKELT HEKKER

Jaj, a gépem, jaj, a gépem

Odavan!

Egy új vírus szétcincálta

Csúfosan.

Átkozott trójai vírus

Szoftvere!

Mellyel az ég olyan rútul

Megvere.

Mért is vettem vírusirtót

Kéz alatt?

S mért nem raktam fel erősebb 

Tűzfalat?

Csábítólag kandikált egy

Szájt felém;

Csábjait ki már sehogysem

Bírtam én.

Átugrottam az oldalra –

Képekért.

Pornóoldal – ki már járt ott,

Az megért.

S nem elég a vírus; nejem

Rajtakap,

S akkor jött még a valódi

Haddelhadd.

Én teremtőm! mért is értem

            E napot?

Sikoltozott, hogy az agyam

Kihagyott:

„Kurva kéne? Egyik, másik,

                 Harmadik?

És a mindentudó tudja

                Hányadik?”

Jelen volt a holdvilág e

Hisztinél;

Búsan nézte: feleségem

Mint izél.

Fellegekből vett magára

                   Gyászmezet,

És megosztva szenvedésem

                  Könnyezett.

Ő, csak ő nem könyörűle

Egyedül

Három a tánc! – s rám a szavak

Jege dült.

Egyre mondta, ott az éjjel

                Közepén.

Hogy remegett már a májam

És vesém

… De ’szen jól van! Kiheverem

              Én e bajt.

Férfiember asszonyszóra

               Mit se hajt.

Tudjuk, hányat ver az óra,

               Tudjuk ám!

Majd lesz házi béke néhány

            Új ruhán.

Csak a gépem a vírust nem

             Feledi.

Vajh ki lesz, ki azt a gonoszt

Megleli?

Most ha bármi programomat

              Keresem,

Csak egy szőrös pofa néz rám

Veresen.

És, rájöttem, az a pofa

                Én vagyok:

A képernyőn tükörképem

Mocorog.

A vincseszter tök üresre

              Pucoltan:

Ellopták a fájljaimat.

De jól van:

Meghekkelik még a hekkert

                Keményen;

Vagy bedugják a dutyiba,

Remélem!

S  ha megtudom, hogy ki volt e

             Renegát:

Följelentem, hogy kitörjem

            A nyakát!