TISZA-PARTI KALAND
Muharai Pálma tehát éppen a Tisza-parton sétált, élvezte, hogy ropog a hó a lába alatt, amikor észrevette, hogy egy kisfiú üldögél a partfal egyik havas lépcsőfokán. Kabát, sapka nem volt rajta, csak egy vékony pulóver melegíthette. Mellette a földön az iskolatáskája.
A kis tündér tudta, sietnie kellene, mert már várják otthon, mégis óvatosan lelépegetett a lépcsőfokokon, és leült a kisfiú mellé.
–Szia! Mit csinálsz itt? Miért nem vagy még az iskolában? –kérdezte a fiútól.
–Csak. Minek mennék?
–Azt mondják, ott mindenfélét lehet tanulni. Én még csak ovis vagyok, de már alig várom, hogy elsős lehessek.
–Hülyeség. Dög unalom az egész.
–De én meg akarok tanulni olvasni – jelentette ki a tündér. Ezt nem kellett volna mondania.
–Hát épp ez az! Én már másodikos vagyok, de mégse tudok olvasni. És meg fogok bukni. És akkor az apám… hagyjuk – legyintett Gábor, és elsírta magát – Jobb, ha hagysz meghalni!
–Ugyan már! Meghalni az öregek szoktak. Tényleg nem tudsz olvasni? Egyáltalán?
–Naná, hogy egyáltalán.
–Mutasd meg az olvasókönyved!
–Nincs. Azt már bedobtam a Tiszába az előbb. Gondoltam előbb az, aztán én.
–Buta vagy – jelentette ki Muharai Pálma. – Szerencsére van nálam egy másodikos olvasókönyv. – Elgondolta és már tényleg ott is volt. –Tessék. Olvassál belőle!
–De nem tudok.
–Próba szerencse –mondta a kis tündér, és gyorsan elhasználta a második kívánságot is.
Gábor felütötte a könyvet a közepe táján, épp a karácsonyi olvasmánynál. És lassan olvasni kezdett. Aztán egyre gyorsabban, egyre hangosabban olvasott. Hirtelen abbahagyta, mert borzasztó nevethet-nék jött rá.
–Hahó! Csoda történt! Ezt te csináltad? – nézett a kis tündérre.
–Én? Én csak egy dedós vagyok. Nem is tudok olvasni.
–Be akarsz csapni. De nem baj. Sőt nagyon is jó! Most együtt hazamegyünk hozzánk, és segítesz, hogy megmutassam anyának, már tudok olvasni.
El is indultak együtt, fel is mentek a lépcsőn, be is csöngettek (mert Gabi a kabátjában hagyta a kulcsát). Amikor anyukája kijött, a kisfiú a nyaklába ugrott:
–Képzeld anyu! Tudok olvasni! Ez a kis dedós segített.
–Kicsoda? –kérdezte az anyja, mert nem látott mást csak a boldog kisfiát.
Persze, közben a kis tündér elmormolta az eltüntetős varázsigét, és csak láthatatlanul nézte a két ember örömét. Megvárta, míg becsukták az ajtót, aztán ő is elindult haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése