Ilyenek vagyunk?
Milyenek a magyarok? – kérdezte kétszer is egy jobb sorsra érdemes kortárs szerző. Gondoltam, semmitmondó válaszaihoz érdemes hozzátenni egy fontos vonást: hogy a magyarok kíváncsiak.
Ha nem így volna, nyilván nem volnának magyar Nobel-díjasok, nem magyar találta volna fel a Rubik-kockát, vagy a gömböcöt. Bizonyságul még egy példa!
Itt van egy igazi keresztény magyar úriember, Zimándi Pius szerzetes, aki 1944-ben írt, nemrég kiadott naplójában* így bizonyítja az olthatatlan kíváncsiságát:
„ A külföldre szállított zsidók sorsáról senki sem tud semmi bizonyosat. Különböző rémhírek vannak forgalomban: a soványakból műtrágyát készítettek, a kövérekből szappant. […] A hivatalos körök a valós tényállásról nem tájékoztatták a nemzetet, az újságok pedig magáról a tényről is hallgattak.”
Valóban, milyen szép, finom, kulturált, keresztény, úrias fogalmazás: külföldre szállított zsidók. Nem bevagonírozott, nem deportált, nem halálba küldött. Külföldre szállított. És persze nem megölték, elpusztították, elgázosították, elégették őket, hanem belőlük ezt-azt készítettek
Ké-szí-tet-tek. Tetszik hallani ezt a szép, keresztény magyar, úri módit? A hagyományos magyar kultúrát? És most ezt veszélyeztetik a bevándorlók!
Istenem, hogy hatszázezer magyar emberről volt szó? Lényegtelen. A lényeg, hogy most ott állt ez a szegény, keresztény, magyar úr, és nem tudta kielégíteni kíváncsiságát, hogy vajon műtrágyát vagy szappant készítettek-e belőlük. És hogy tényleg a sovány-kövér eloszlás szerint.
És ez nem vicc. Törekedni kell a tökéletességre!
Ismét Zimándi Pius (kegyes) naplójából egy mondat:
„a közvélemény megoszlik „a zsidókérdés ilyetén való, részleges, mert csak vidéki megoldására vonatkozólag.”
Bizony, lehetett volna még vagy kétszázezer embert Budapestről is „külföldre szállítani.”
Hogy nem volt elég vagon? Ugyan! Gyenge kifogás. Végül is lehet kölcsönkérni. A németek a mi szövetségeseink voltak, nem? Oldották volna meg ők a problémát, és kész! Micsoda dolog így félbe-szerbe hagyni valamit?
Ha akkor tökéletesen jártak volna el a „hivatalos körök”, most az angyalos emlékmű ellen is kevesebben tiltakoztak volna. Na ugye?
*A naplót UNGVÁRY Krisztián adta közre: Egy év története naplójegyzetekben, Bp. Magvető, 2015.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése