Csalódások
Én például csalódtam a társadalombiztosításban.
Egész életemben lelkesen (muszáj volt) fizettem mindenféle járulékokat. Aztán egyszer váratlanul (mikor vár ilyesmit az ember?) beteg lettem, és egy kórház intenzív osztályán találtam magam. Kérdem én, ezek szerint mégse volt biztosításom betegség ellen? Vagy az beteg biztosítás volt? Szóval beteg dolog?
És ez még semmi ahhoz képest, ami másnap reggel ért. Egy fekete szemű, fekete hajú, (pont az esetem(!) csinos, húsz év körüli ápolónő ébresztett. Sajnos ahelyett, hogy megcsókolt volna, (pedig mint tudjuk, a csók gyógyít, ezt már óasszír-babilóniai orvosi feljegyzések is tartalmazzák), szóval ehelyett méretes tűket nyomkodott belém. Hogy újabb branült készítsen a reggeli infúzióhoz, amivel persze teljesen elvette a kedvem attól, hogy vele szorosabb fúzióra lépjek. Lehet, hogy neki sem volt kedve fuzionálni, ami nem is csoda: nem voltam éppen legszerelemre-méltóbb állapotban. Állandó műszeres megfigyelés alatt, rémülten és csendesen.
Csók nem csattant, de azért mégis visszajöttem a pokol kapujától. Talán ott már túl sok hozzám hasonló volt. És inkább ágyszomszédom, egy öregúr érdekelte őket odalenn, aki naponta többször elkóborolt a folyosón, s aztán úgy kellett visszakönyörögni a saját ágyába, mert mindig máséba akart belefeküdni.
Ennyi a betegségeimről talán elég is. Így is elég nyavalyás voltam mindig, nem úgy, mint szegény nagyanya, aki egész életében arra volt büszke, hogy sosem volt beteg. És ez biztos.
Mert nem felejtett el soha semmit egész addig, míg végül mindent elfelejtett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése