Feltámadt klasszikusok 19.

MARK TWAIN
RÁTOLTAM A BICIKLIT

    – Tisztelt uram! A Nemzeti Kurír munkatársa vagyok.

    – Örvendek. Mit óhajt?

– Interjút szeretnék készíteni önnel.

– Interjút? Eszik azt, vagy isszák?

– Kérdezik.

– Tőlem? Nálam nincs, az biztos.

– Nem is kell, majd én csinálom. Csak válaszolgasson szépen a kérdéseimre.

– A smasszerek megengedték?

– Persze, legyem nyugodt. A legfelsőbb helyről kaptam engedélyt.

– Aztán mire rá föl?

– Olvastuk, hogy a nemzeti alkotmány megtaposásáért tartóztatták le. És hát nagyon kíváncsiak volnánk ezek után önre.

– Rám?

– Igen. Hallottunk az ön nagyszerű, környezet- és nemzetvédelmi szempontból igen jelentős találmányáról.

– Mire gondol? Az automata cipőfényesítőre? Netán a mobiltelefonba épített súgógépre?

– Mert ilyen is van?

– Hogyne. Egy miniszterelnök ne járjon koszos cipőben. Ez nemzeti ügy.

– És a másik?

– Kell magyaráznom? Egy felelős politikus ne beszéljen hülyeségeket. Ez már egyenesen nemzetbiztonsági kérdés. Vannak ugye államtitkok. Tulajdonképpen minden az. Úgyhogy muszáj vigyázni, igaz?

– Ha mondja.

– Szóval melyik érdekli inkább?

– Ez a taposás. Illetve ön, a gránit szilárdságú alaptörvény kidolgozója.

– Az is fontos. Takarékos, környezetvédelmileg előnyös, és egyéb pozitív hatásai is várhatók.

– Bemutatná nézőinknek ezt a találmányát?

– Nagyon szívesen. Tessék. Látja ezt? Ezt mindig magamnál tartom. Ide is behoztam magammal.

– Ez valami négyszögletes kődarab.

– Hát, igen. Ez egy bazaltkocka.

– Nem gránit?

– Tulajdonképpen onnan az ötlet. Tudja, gyermekkoromban volt egy olcsó csokoládé, azt hívták gránitkockának.

– Nem gránátnak?

– Nem. Bár gyerekként én is azt hittem. A háború után voltunk. Az, hogy gránát, ismerős volt. De azt, hogy gránit, sose hallottam azelőtt.

– És tényleg, mi az a gránit?

– A Wikipédia szerint „A gránit a leggyakoribb mélységi magmás kőzet A gyémánt után a második legkeményebb kőzet.”

– És hogy jön ez a csokihoz?

– Türelem, mindjárt megérti. A múltkor kerestem valamit a régi holmik között, és kezembe került egy ilyen csoki. Valahogy ott maradt.

 – És?

– Megpróbáltam beleharapni, de kőkemény volt. Hja, az idő… Erről jutott eszembe a gránit.

– De az előbb bazaltot mondott.

– Igen. „A bazalt kristályos, vulkáni kőzet”. Majd olyan kemény, mint a gránit. De sokkal olcsóbb. Világos? „Ma is minden fekete követ, melyet pl. utak makadámozására, kavicsolására használnak, bazaltnak neveznek.”

– Igen? Jó. De mi köze ennek az alkotmányhoz?

– A Rushmore-hegyről hallott?

– Ahol kifaragták a híres amerikai elnökök képét a hegyből?

– Igen. Ez még gyerekkoromban volt. És nekem nagyon tetszett. Volt egy kép róla a Vasárnapi Újságban. Sokat nézegettem.

– De hát azt mondta, a háború után volt gyerek.

– És?

– A Rushmore-hegyi emlékhely 1941-re készült el. Most akkor mikor volt gyerek maga?

– Most akkor, most akkor… Vizsgáztatni akar évszámokból, vagy interjút akar a gránitszilárdságú…

– Utóbbi. Mondja csak.

– Nahát. Akkor meg ne zavarjon össze.

– Maga be akarta faragni itt egy hegybe az alkotmányt? Csak nem a Gellérthegybe? Mondják, az úgysem eléggé szakrális.

– Arra ráfaragtam volna.

– Tekintve, hogy itt, a börtönben beszélgetünk, úgy gondolom, így is ráfaragott.

– Csak a rosszakaróim miatt vagyok itt. Följelentettek. Névtelenül. Tudja, ez egy ilyen ország. Aztán lecsapott rám a TEK.

– A TEK?

– Azt hitték valami tenorista vagyok.

– Nem terrorista?

– Az nem ugyanaz?

– Hát, nem egészen.

– Én meg itt folyton énekelek. Gyakorolok. Ha egyszer hírhedt tenorista vagyok, gondoltam, készülnöm kell, mert előbb-utóbb fellépés jön.

– A terroristák nem szoktak énekelni.

– De jó, hogy mondja, már egészen elment a hangom a sok áriázástól. És a smasszerok se kedvelik.

– Nem térhetnénk vissza a taposáshoz?

– Maga milyen türelmetlen! Megjegyzem, a bíróságon is ez ment.

– Nem hallgatták meg a védekezését?

– Folyton közbeszóltak. Hogy térjek a tárgyra. De hát én arról beszéltem. Mint most is.

– Nem volt védőügyvédje?

– Volt, volt, de minek. Az is csak lökdösött, sürgetett, meg súgdosott, hogy fogjam már be a szám.

– Szóval?

– Szóval elkészítettem ezeket a bazaltkockákat.

– És?

– Most jön a lényeg. Lézersugárral, szépen sorban ráírtam mindegyikre egy betűt. Ahogy jöttek a szövegben.

– Értem. És ez mire jó?

– Dehogy érti! Semmit sem ért!

– Miért? Hát mondja már!

– Azután a kertemben, tudja a város szélén, afféle régi parasztházam van, szép nagy kerttel.

– Jó, de nem mindegy, hol lakik?

– Már hogy volna mindegy! Sok hely kellett. Hosszú a szöveg. Szépen kiraktam a betűket, kiköveztem a kertet.

– Minek?

– Bemutatónak. Hogy lássák, az aztán gránit szilárdságú. Rá lehet menni gyalog, biciklivel, de akár autóval is, nem árt neki. És nagyon takarékos!

– Nekem elég drágának tűnik a papíron való kinyomtatás helyett.

– Látszólag, uram, látszólag. Előbb a befektetés, aztán a megtakarítás. Ez mindig így van. Kezdem azzal, ebből nem kell sok példány. Kirakjuk így a főteret,…

– A Parlament előtt? A Kossuth teret?

– Ha maga mondja, igen. Bárki bármikor hozzáférhet, elolvashatja, ellenőrizheti. Nem kell alkotmánybíróság se, hogy védje. Az úgyse ér semmit. Megbízhatatlan szervezet, fölösleges pénzkidobás. Végfül is látta maga is. Volt alkotmány? Igen, volt. Mindenestől eltörölték. El? Igen. És az Alkotmánybíróság megvédte? Egy frászt!

–Miért? Maga szerint mit kellett volna csinálnia?

–Alkotmányellenesnek nyilvánítani azt a törvényt, amelyik hatályon kívül helyezte az alkotmányt. Világos, nem?

–Nem értem.

–Azt látom. Pedig egyszerű: törvény nem írhatja felül az alkotmányt. Ezt a hülye is tudja!

– Na ne túlozzon! Az országgyűlés tele van jogi diplomásokkal.

–És azt vajon hol vették, hogy még ennyit se tudnak? Az Ecserin?

–Maradjunk inkább a gránitnál, jó?

– Jó, de a téren amúgy is ott vannak a parlamenti őrség tagjai, vagy a közterület-felügyelők. Azokra rá lehet bízni, hogy őrizzék. Nem igaz?

– Ez volna a megtakarítás?

– Ugyan! Ez csak a kezdet. Mert mi van, ha változtatni akarnak rajta. Ki akarnak venni, vagy be akarnak szúrni valahová valamit?

– Mi van akkor?

– Nem kell megsemmisíteni azt a sok ezer példányt, eltüntetni, újranyomni, satöbbi. Gyorsan megszavazzák, aztán elég egyetlen éjszakára lezárni a teret. Újrarakják a bazaltkockákat, kicsit nagyobb vagy kisebb lesz legföljebb a lefedett rész. És reggel senki meg nem mondaná, hogy történt valami. Ott van a téren a gránit szilárdságú alaptörvény. Megvan, és meg van védve. Csak annyiba kerül az egész, amennyivel esetleg több kocka kell. Nem pusztítjuk fölöslegesen a fákat a papírért, így a természetet is védjük ezáltal.

– Szép gondolat.

– Igen, tudom. De látja, följelentettek, az a bolond bíró meg csak az ügyészre figyelt, hogy megtapostam a nemzeti alkotmányt. Hát persze, hogy ráléptem. A biciklit is rátoltam. Sőt, rá is bicikliztem. Hogy lássák, ez tényleg gránit szilárdságú alaptörvény. Érti már?

– Igen, most már értem. És ön? Mikor szabadul?

– Csak három évet kaptam, tekintettel büntetlen előéletemre. Semmiség. Ennyi szenvedést megér egy ekkora találmány. Az alkotmány meg úgyis megváltozik addigra. Akkor majd az újat megcsinálom.

– Hát akkor minden jót. Köszönöm a beszélgetést.

– Várjon! És mi lesz azzal az interizével, júval, na!

– Ez volt az.

– Ez? De hát maga nem csinált semmit!

– Nem?

– Ez az, látja, hogy én sem.