JEAN-JACQUES ROUSSEAU
AZ EMBEREK KÖZÖTTI EGYENLŐTLENSÉG EREDETÉRŐL
(részlet)
Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Ám ekkor előre furakodott egy másik, ledöntve a jelzőkarókat, és így kiáltott társaihoz:
„Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztek, ha megfeledkeztek róla, hogy a föld nem az övé, nem is a tiétek, hanem a ti érdeketekben csakis az enyém, aki a köz nevében ezennel a sajátomnak jelentem ki. Mert ha engedném, hogy megerősödjön bennetek a magántulajdon eszméje, képesek volnátok mindenféle dolgokat felhalmozni, gyűjtögetni, félretenni, vagy éppenséggel hamari módon elpazarolni ahelyett, hogy bölcsen rám bíznátok, hogy megvédjem tőletek. Elvesztek, ha megfeledkeztek róla, hogy a föld nem a tiétek, a termés pedig csak az enyém.
Így azonban, hogy a napi szükségletnél többet nem engedek néktek, biztosítva van mindennapi létetek és az én tartós jólétem is, mely múlhatatlan feltétele értetek vállalt önfeláldozásomnak, hogy tudniillik egyedül és kitartóan szembenézek a magántulajdon rettenetes veszélyeivel. A javaknak ez az új, minden korábbinál ésszerűbb újraelosztása egyúttal megteremti a ti egyenlőségeteket, és vajon van-e nagyobb és kívánatosabb dolog az emberek közötti egyenlőség természeti állapotának visszaszerzésénél?
Vegyétek észbe, hogy fordulópontra jutottak a dolgok, s nem maradhatnak úgy, ahogyan voltak, hiszen a tulajdon fogalma sem egy csapásra bukkant föl az emberi szellemben. Kezdjük hát előbbről, s kíséreljük meg egyetlen szempont szerint összefoglalni az események és ismeretek lassú egymásutánját. Ez az egyetlen szempont pedig nem lehet egyéb, mint az én szempontom, amely köztudomásúan és közismerten közösségi szempont.
Az ember első benyomása az volt, hogy létezik, első törekvése, hogy fenntartsa önmagát. Az éhség meg a többi vágy rendre megismertette a létezés különböző módjaival, s az egyik arra ösztökélte, hogy szaporítsa fajtáját. A föld gyümölcsei egy ideig mindent megadtak neki, amire szüksége volt, és az ösztön rábírta, hogy éljen a javakkal, és így élt a természet bölcs rendje szerint.
Ámde hamarosan meg kellett tapasztalnia, hogy a természet javai szűkösebbek annál, semminthogy mindenkinek bőségben jussanak, ezért meg kellett tanulnia, hogy engedjen az erősebbnek. Ezt a nyers és állatias ösztönlétet nem kísérte szívbeli érzés, amely nélkül pedig mit sem ér az élet. Ezért hát hallgassatok rám, és jó szívvel engedjétek át nékem javaitokat, hogy azok így a ti lelki javatokat szolgálhassák. Én pedig érdemeitek szerint osztom majd el mindazt köztetek, ami az enyém, és csak azt tartom meg magamnak, amire nekem, családomnak, rokonaimnak és üzletfeleimnek szüksége lehet, leszámítva azt a csekélységet, amit a ti érdeketekben tartalékként zárok el mohó szemeitek elől.
Mert lássátok be, mit is oszthatnék el közöttetek, ha előbb nem vennék el mindent tőletek, akik úgysem tudtok jól élni a természet adományaival. Az ember önfenntartási törekvései legkevesebbet természeti állapotában ártottak a többieknek. Ezért hát akkor, amikor megfosztalak benneteket ártalmas, civilizációs javaitoktól, csakis a ti és a többiek érdekeit szolgálom. A másik nemre való vágy lehetne még komoly konfliktus forrása, de be kell látnotok, hogy a szerelem is mesterséges dolog, és a másik ember tulajdonként való birtoklására irányul, és így jó megszabadulni tőle. A természeti állapotban nincs hiúság, az emberek nem viszálykodnak, nincsenek szolgák, és úr sincs rajtam kívül.
A tulajdonjog csupán emberi intézmény és megállapodás, így aztán minden ember kedve szerint rendelkezhetik felette, ha az intézményeket és megállapodásokat, melyeket általában alkotmánynak és törvényeknek szokás nevezni, megfelelően a maga képére alakítja. Vegyetek példát az ungarusokról, akiknél Hobbes szerint bevett szokás, hogy időnként egyes csoportokat egyszerűen megfosztanak a vagyonuktól, hogy azt ingyenesen másoknak szétosztogassák. Egyébként is helyeselhető, hogy akinek kevés van, attól elveszik, hogy aztán lelkesítő szózatok kíséretében egynehányaknak, akiknek sok van, odaadják. Mert mit is kezdenének azok a sokak a kevéssel? Míg a kevesek példásan tudnak bánni a sokkal.
Pufendorf szerint az ember ugyanúgy lemondhat szabadságáról egy másik ember javára, ahogyan egy vagyontárgyat is átruházhat az illetőre, megállapodások és szerződések útján. Ám ha én már eleve megmentelek benneteket a tárgyak uralmától, mert a magántulajdon fölzabálja az embert, és a tárgyak szolgájává teszi, akkor megmenekülve ettől a fenyegetéstől számotokra teljességgel közömbös lesz, hogy visszaélnek-e a szabadság hatalmával vagy sem. Ellenben az nagyon is fontos, hogy az én szabadságommal ne éljenek vissza, mert ha bűnös célok eszközéül használnak, magam is óhatatlanul vétkes leszek a rosszban, amit kényszer alatt és miattatok követek el. Hibáim tehát a ti hibáitok, erényeim pedig csakis sajátjaim, melyek képessé tesznek érdeketekben a korlátlan szabadság elviselésére. Az a pénz, mely az enyém, engem szabaddá tesz. Az, amelyet ti hajszoltok, rabszolgává alacsonyítana benneteket.
Mert a természet legfőbb adományaiból, az életből és a szabadságból mindenki részesül ugyan, de legalábbis kétséges, hogy bárkinek jogában állna megfosztani magát tőlük. Ettől mindenkor magam is tartózkodtam, legföljebb javaitól fosztottam meg némelyeket, akik önként nem akartak elindulni a szabadság útján. Lássátok be azonban, hogy minden szabadság más emberek szabadságának korlátozásával jár, mert amint nincsen jogom megfosztani mást életétől és szabadságától, úgy máris korlátozva van természettől adott szabadságom. Ez a szabadság tehát, amely így mindenki másnak a szabadságába ütközik, szükségszerűen korlátozást igényel, és ezért is születtek meg a kormányzatok és társadalmak, amelyekben mindenki lemond a szabadsága egy kis részéről acélból, hogy a többit szabadon élvezhesse. Ám az így létrejött nyugati társadalmak, melyek civilizációnk zömét alkotják, minden bűnnek és önkénynek a forrásává váltak. Kizárólag korunk néhány neovictoriánus kormányzata és társadalma, például az enyém olyan, amelytől remélhető, hogy az önkényuralom helyén az én kényuralmam felvirágzása bekövetkezik. Ekkor csak egyetlen erény marad: az engedelmesség. Itt bezárul a kör, újra egyenlő lesz minden ember, tehát megszűnik az erkölcs és a jog, és végre visszatérünk a természeti állapothoz.”
Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekültünk volna meg, ha valaki időben elhallgattatta volna ezt az embert!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése