Feltámadt klasszikusok 4.

Jonathan Swift

Újabb szerény javaslat

  Mindenekelőtt el kell ismernem, hogy már eddig is remekebbnél remekebb ötletek szolgálták honi gazdaságunk felemelését. Kiváló például az éhezés problémájának radikális rendezésére szorgalmazott egyéni farmprogram, melynek keretében minden rászoruló mezőgazdálkodási célzattal egy fél tenyérnyi kukoricát kaphat, mellé egy lejárt szavatosságú tojást, hogy költenie is legyen mit. Ez nemcsak a szabadság fényes bizonyítéka: mindenki annyit pattog(at), amennyit akar; de egyúttal a foglalkoztatás nehéz gondját is jelentősen enyhíti. Amennyiben a megsegítettek a költést vállalkozóként folytatják, egyúttal gyarapodik az adófizető állampolgárok száma, és elég a vállalkozókra egy a jövedelemtől független nyereségadót megállapítani, hogy továbbra is legyen miből fedezni a törvényhozók Tahitibe, Monte Carlóba, a Kanári-szigetekre, Laputába és más efféle tudományos központokba szervezett tanulmányútjait.

  Tudom, bölcs elmék fontolgatják az egyéni csőd bevezetését, melyhez minden csődbe jutott azonnal pisztolyt is kapna, hogy (esetleg családja kiirtása után) öngyilkos lehessen, ezzel is csökkentve a nemzeti szegénység méreteit. Ez azonban túl drága megoldás. Mint ahogy nem tartanám helyesnek az adósok börtönének bevezetését: Angliában sem vált be, nem is szólva arról, hogy sokkal egyszerűbb ilyen intézmények (épületek, berendezés, őrség, stb.) létrehozása helyett egyszerűen az országot átminősíteni az adósok börtönévé, és valamilyen módon (például a képzési idő többszörösére kiterjedő életszakaszra) lehetetlenné tenni az ország elhagyását.

  Az állandó, nemzetszomorító panaszkodás, külföld előtti szégyenülés megakadályozásának egyetlen radikális megoldása van: meg kell szüntetni a panaszkodókat. Ezt a módszert egy bizonyos Dzsugasvili (alias Sztalin) évtizedeken át sikerrel alkalmazta, mintegy 10-20 millióval csökkentve hazájában a panaszügyek (és panaszosok) számát. Nem állítom, hogy módszere megfelel a mai, fejlett kor követelményeinek, de azt sem lehet megengedni, hogy a nyomor(gók) csökkentését fekete terepjárókkal kódorgó felfegyverzett önkéntesek ötletszerű, egyéni kezdeményezésekkel próbálják megoldani.

  Kiváló elképzelésnek látom a dohánytermékek árusításának állami monopóliummá tételét. Ez nemcsak jelentős költségvetési bevételt eredményezhet, de lehetővé teszi a dohányzás ártalmainak tervszerű, államilag kézben tartott terjesztését, ami önmagában is nagyszerű eszköz a nemzeti halálozás szintentartására. Ugyanakkor a mai nehéz gazdasági körülmények között mindez nem eléggé radikális: a nikotin, kátrány, stb. okozta elhalálozás csak hosszú, nehezen kiszámítható folyamat eredményeként jön létre. Miáltal is az elhalálozók nem érzik át esetük kiemelkedő nemzetgazdasági jelentőségét. És hiába, hogy az egészségügyi ellátás a nyomorgók számára egyre elérhetetlenebb, ha ők különféle kuruzsló eszközökkel élnek, és így mégis megzavarják a demográfiai folyamatok tervszerűségét.

  Ennél tehát hatásosabb eszközre van szükség. Ilyen lehet a levegő állami tulajdonlásának kimondása. A megfelelő törvény életbe lépését követően nemzeti lélegezdék hálózata jöhetne létre. Már szinte látom is a nemzeti zászlókkal fellobogózott hipermodern épületek láncolatát, melyekben csekély ellenszolgáltatás fejében bárki egy adag levegőhöz juthat. A lélegezdék egymástól mért távolságának tudományos tervezése lehetővé teszi a kevésbé életrevalók, betegek, öregek, stb. természetes kiválogatódását, ezáltal minden drága orvostechnikai beruházásnál eredményesebben lesz elérhető a nemzet egészségügyi állapotának javulása.

  A népesedési folyamatok irányítása egyébként is elképzelhetetlen az állam további hathatós beavatkozása nélkül. Szükség lehet a születések alakulásának szabályozására. Megengedhetetlen, hogy egy gyermek világra jövetele mindenféle egyéni hangulattól, kedvtől, tévéműsortól, netán alkoholos befolyásoltságtól függjön.

  Biztosítani kell, hogy minden állampolgár meghatározott számú (nagyjából 2 és 5 közötti) gyermeknemző kvótával rendelkezzen, melyet a megfelelő, úgynevezett szülési adó befizetése után szabadon felhasználhat. Az elektronikus nemzőkártyák kibocsátását (és évenkénti, a rendszámokkal egybekötött cseréjét) szintén állami monopóliummá téve a hazai ipar is helyzetbe hozható. Az államnak jelentős befektetésösztönző politikát kell folytatnia: ha nincs elég önkéntes (nőt ágyba) befektető, akkor e célból a hadsereg is bevetendő, különben tovább csökken a nemzet lélekszáma. Nem is szólva a már így is uralkodó lélektelenségről!

  Megfontolandó egyébiránt nemcsak a házasság előtti, de a házasság alatti és utáni szex totális tilalmazása. Ez megfelelő eszköz volna a felelőtlen gyermekszületések megakadályozására is, ami hihetetlen méretű állami kiadáscsökkenést tenne lehetővé. Nem kellenének óvodák, iskolák, megtakarítható volna a gyermek-élelmezési és gyermek-egészségügyi kiadások zöme, sőt, a meg nem születetteknek később temetőkre sem volna szükségük. A nemzeti nagylét továbbra is biztosítható volna azon egyszerű eljárás révén, hogy a hatvan kiló felettieket a következő népszámlálástól két személynek tekintenénk.

  A jövőben feltétlenül gondoskodni kell a még ma is járványszerűen fel-feltűnő boldogság megakadályozásáról. A dohányzás és a szex szabályozása után a többi drog betiltására is sor kerülhet: nincs több kávé, só, barátság, cukor, csokoládé. Kivételt talán csak az alkohollal érdemes tenni, tekintettel arra, hogy fogyasztása jelentős állami bevételt eredményez.

  Nem állítom, hogy javaslataim kimerítik a lehetséges intézkedések összességét. Ám úgy vélem, megmutatják azt az irányt, amely felé a nemzet felemelése érdekében haladni érdemes.

   Ha ezen az úton nem jutunk el a Kánaánba, hát ne legyen Swift a nevem!