Szabó T. Anna

SZABÓ T. ANNA

HÁROM MADÁR

Néha lányosan, szelíden babrálok egy lomha lieden,
De míg buszom kúszott, köd lett, tejbe fulladt a határ.
Lebegtünk a hídon, öt lett, de se múzsa, se egy ötlet.
A költőnő hova szökhet? Hiszen a múzs hazavár:
Vacsorára, ölelésre kiéhezve hazavár!
Szólt a múzs(a): „Soha már!”

Hazaértem, hát az ágyban ült a múzs(a) talpig gyászban.
Rögtön el is önt a szexpír, bolond szívem kalapál.
(Írt valamit erről Shakespeare, a nagy franc. Vagy angol? Lett? Szír?
Műferdítés sokat megbír.) E múzs nékem ideál!
Elég ha csak ideáll is, nékem ő az ideál!
Szólt a múzs(a): Soha már!

Zuhatag zúg, patak csorran, készülődik a vacsorram.
Ahogyan tán említettem, rám ma fogyókura vár.
Tegnap is csak almát ettem, jaj, de még bögyösebb lettem,
Baljós jóslat zúg felettem: „Elhagyja az ura már.”
Medve, médvé, mádvá, midvi, ettől minden fura már!
S szólt a múzs(a): „Soha már!”

Ma kezemben pika reszket, azzal írok pikareszket.
Mert az a vers nem ereszt el, Poe hollója visszajár.
Pedig sehol Kriszta, Eszter, nincs műfordító szemeszter,
Szültem is már (nem is egyszer) (verset is), a bús madár
Rajtam kifog, mindig nyafog, Poe-t károgó bús madár!
Szólt a múzsa: „Hess madár!”