PETŐFI SÁNDOR
HEKKELT
HEKKER
Jaj, a gépem, jaj, a gépem
Odavan!
Egy új vírus szétcincálta
Csúfosan.
Átkozott trójai vírus
Szoftvere!
Mellyel az ég olyan rútul
Megvere.
Mért is vettem vírusirtót
Kéz alatt?
S mért nem raktam fel erősebb
Tűzfalat?
Csábítólag kandikált egy
Szájt felém;
Csábjait ki már sehogysem
Bírtam én.
Átugrottam az oldalra –
Képekért.
Pornóoldal – ki már járt ott,
Az megért.
S nem elég a vírus; nejem
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd.
Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Sikoltozott, hogy az agyam
Kihagyott:
„Kurva kéne? Egyik, másik,
Harmadik?
És a mindentudó tudja
Hányadik?”
Jelen volt a holdvilág e
Hisztinél;
Búsan nézte: feleségem
Mint izél.
Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.
Ő, csak ő nem könyörűle
Egyedül
Három a tánc! – s rám a szavak
Jege dült.
Egyre mondta, ott az éjjel
Közepén.
Hogy remegett már a májam
És vesém
… De ’szen jól van! Kiheverem
Én e bajt.
Férfiember asszonyszóra
Mit se hajt.
Tudjuk, hányat ver az óra,
Tudjuk ám!
Majd lesz házi béke néhány
Új ruhán.
Csak a gépem a vírust nem
Feledi.
Vajh ki lesz, ki azt a gonoszt
Megleli?
Most ha bármi programomat
Keresem,
Csak egy szőrös pofa néz rám
Veresen.
És, rájöttem, az a pofa
Én vagyok:
A képernyőn tükörképem
Mocorog.
A vincseszter tök üresre
Pucoltan:
Ellopták a fájljaimat.
De jól van:
Meghekkelik még a hekkert
Keményen;
Vagy bedugják a dutyiba,
Remélem!
S ha megtudom, hogy ki volt e
Renegát:
Följelentem, hogy kitörjem
A nyakát!
