2020. november 20., péntek

József Attila

 József Attila


JÓZSEF ATTILA

Talán eltűnök hirtelen…



Talán eltűnök hirtelen,

akár az állami tulajdon.

Nem maradt abból semmi sem,

amiről számot kéne adnom.


Már millióim of shoron

keresztül kimentek előre.

Látom, most én vagyok soron:

vár Tahiti sok pőre nője.


Korán megszoktam a lopást,

s szabadnak vettem és öröknek.

Persze lenéztem a libást,

kit elkapnak és kiröhögnek.


Dacból se fogtam föl soha

tilalmát a törvény szavának.

Tisztesség? Csak az ostoba

csinál ebből gondot magának.


Gazdagságom, e vad vagyont

én bőséggel kiérdemeltem.

És csodálkozva hallgatom,

hogy egy ország sír tönkre menten.

2020. november 10., kedd

Parti Nagy Lajos

 PARTI NAGY LAJOS

Legújabb (m)agyar meskete


  Eccer vót, hó nem vót, mán jóformán csak globálissan főmelegedett hajléktalanok vótak Márija országának alújáróiba alkotmánybírva, de annyijan, hogy arrú kódultak. A nemzeti tisztabúza éccakáján esett, hogy az eső es esett, meg az es, hogy Parti Tubica Lajos, ez a karvaltőkébe ojtott liberálburzsoá médiagalamb meséni kezdett.

  De nem ám rendessen, ahogy ez ildomba meg szokásba vót, miolta I. Pajtaforr, az igazlátó lett a kerál, bele az őszintét a népnek a képibe. Hogy hadd tuggya meg, hogy ez az isten kalaptya óság sikerrül sikerre libbenik, bibir csókjával felélesztve még a hamvadó cigarettavéget es, de ollan mértékben, hogy a haldokló nyugat nem győzi türelemvel még a nézésit se, akkorákat brüsszeltve, hogy azerig ér a csóvája.

  Mer itten mán, ahogy újévre megmondva lett, begyün a vak Cinka, a jókedv meg a kacagány, oszt lössz akkora a bősség, különös tekintetvel a keráli mellbősségre meg derékbősségre, hogy annak még a gonosz ofsorok is a csudájára járnak, míg a NAV nem jár a csudájuk után. Mer megmonta már a tutit az a másik kerál, az a rákosi vipera, aki vót, amikó vót, noha igazábul nem es vót, mer nem löhetött, mer akkorság ippeg szünetőt a magyar történelem vagy negyven esztendejig, hogy aki nincs ellenünk, az gyanús!

  De ez annak az elfajzott, migráncssimogató fajtatársnak, ennek a Galambfalvi Parti Lajosnak smafu. Ez nem errül irkafirkál. De nem ám, a turulgyát nekilye!. Hanem jártattya a szóbeszéggyit mindenfélérül, hogy ki kikvel és mennyi évre titkosejtva lopik, meg toszik, hogy a kúrást meg elkúrást, mán bocsánat a szójér, a kupakolást ne is emliccsük. Beddzeg halgat, miolyta a balliberál migráncs vírusok begyüttek, oszt ki kórban, ki halóban osztogattya a nemzetiszínbe pompádzó billiárdokat, meg dákókat, a stadionyoknak beléje neki.

  Avvót aztán, hogy csak monta a hamisságait bele az életes irodalomba, ami kössztudomás szerént es csak senemélet meg senemegyéb, dacára, hogy hatvannégyvármegyeileg figyelmezve lett több ízbe, úgymint csokoládé, vanillia meg puccs. De hejába mégis, vót hát háborodás, akkoracska ippeg, hogy némellek mán a hatlövetű zsinóros-paszomántos kalasnyikovjukhoz kapkodtak, csak hogy jószándékval felvilágosíccsák nemzetileg, aki még illen setétben bujálkodó ellen forradalmár köszméte, a kétharmadát nekije!

  A nép az istenadta tengerárja meg óvasta vóna feszt, mán ha tudott vóna óvasni, még szerencse, hogy ez a Hoffmann meséin nevekedett generácijó mán óvasni se nagyon tudott, minek is az a munka világába visszavezetett járadékosnak adózva meg átfázva a nemzeti együttműködés hőseinek terin. Mer vót aza zegyetem, vagy egytetem, amit asztán etetemtek, vagy mifene, hogy ne oncsa mán itt a kárpátok karéjján a szmogját.

  Szerencse vót a nagy emútnyóc-tíz évnyi tatárkodásba az es, hogy mégse nem nagyon óvashatták, merhogy az úság nemzeti kulturális médiaalapilag főkőtözött a virtuális internetsztrádára parkolósávnak, na ott aztán óvashatta akárki, aki előbbség befizette magát a listára, hadd tudja a tudodki, hogy ki a soros, hogy ű az, aki olvasja. Mer hát illen ez a kultúra mindekilyé, csak nem jutsz hozzá nevű társas játék, ki tolval, ki cenzurával, kinevetve a végén, amíg meg nem hótt.