2020. május 26., kedd

A kócos kis tündér 10.

NEMZEDÉKEK


  A történetnek itt vége is lett volna, ha másnap reggel – szokás szerint – nem nagymamája hozta volna oviba Micit, azaz Michaélát. De bizony ő volt, és már átöltözés közben úgy harsogta tele panaszával az előszobát, mintha maga volna a kisteleki kisbíró legelső kikiáltója:
  - Micsoda óvoda ez?! Ahol elveszik ennek a kislánykának a babáját! Mert cigányok vagyunk, velünk már mindent lehet?!
  –Ne tessék óbégatni! – szólt rá a panaszosra Málika néni.
  –Óbégat a rosseb! Hogy verné meg a devla, aki ilyet csinál! – volt a válasz.
  S ki tudja, hogy folytatódott volna, ha addigra egy csapat kis óvodástól körülvéve ki nem jön a szekrénykékhez Klárika óvónéni is.
  –Csókolom a kezét, óvónéni, de miért engedi, hogy elvegye az a nagydarab dzsamba a kisunokám kedves bábuját?!
  –Jó reggelt, Farkas néni! Nem engedek én semmi ilyesmit.
  –Otthon aztán még ő kapott ki az apjától, hogy miért rovel már megint!
  –Itt valami félreértés lehet – próbálkozott az óvónéni – Hát hiszen meglett a baba, haza is vitte magával az unokája.
  –A Mici? Úgy igaz. Az bizony nem hagyja a magáét elvenni! Az én nevelésem! Nem olyan, mint az a nyámnyila anyja. De hagyjuk! Legalább kapott büntetést az a másik? Az a kis irigy?
  –Elrendeztük a dolgot hármasban Úgy a legjobb – adott némileg kitérő választ Klárika néni.
  Délután aztán anyukája, „az a nyámnyila” jött Michaéláért. Már tudott a reggeli incidensről (a nagymama felhívta telefonon az üzletben, ahol dolgozott), és most nem győzött elnézést kérni.
 –Hiába, már csak ilyen marad az anyám, így nevelték, így élte le az életét. Tele van megbántottsággal. Az unokájáért pedig, tudja, óvónéni, ölni is képes volna, annyira imádja.
 –Ugyan, semmiség, az egész – mondta Klárika néni. – Az a jó, ha a szülők mindig, minden körülmények között szeretik a gyereküket. A nagyszülők meg végképpen erre valók. Ők a kicsik földi védangyalai. Rá is érnek, türelem is, szeretet is van bennük bőven. Bár mindenkinek jutna belőlük elegendő! Látja, annak a másik kislánynak talán éppen ez hiányzik.
  –Aki elvette a lányom babáját?
  –Valami olyasmi, igen – felelte zavartan az óvónéni.
  –Tudja, mit? – kérdezte az anyuka. – Csinálok annak a kislánynak is egy olyan rongybabát. Ahogy hallom, barátkoznak egymással. Anyagom maradt. Tudja, az üzletben, ahol dolgozom, kérésre ráigazítjuk a ruhákat a vásárlókra, Néha a nadrág szára túl hosszú, néha a szoknya derekából kell kivenni egy keveset, hogy jobban álljon. Ilyenkor a levágott anyagdarabot is odaadjuk, de a legtöbben nem akarják eltenni. Na, ebből szoktam elkérni egy-egy darabot. Mindenfélét lehet készíteni belőlük. Terítőt, babát, babaruhát, mikor mi kell éppen. A cigánysoron ritka az elegáns, bolti játék. Gondolja, az a kislány örülne neki?
  –Nagyon is! – vágta rá Klárika néni.
  Eltelt egy-két nap, amikor Michaéla kezében egy újabb rongybabát szorongatva érkezett az óvodába.
  –Ez a barátomé! Anyu varrta, hogy neki is legyen babája! – tájékoztatta Klárika óvónénit a kislány, ahogy befutott a csoportszobába. Át is adta a babát Pálmának, aki el se akarta hinni, hogy ez igaz lehet.
  –Az enyém? Igaziból? Nem is kell visszaadni? Köszönöm! Te egy tündér vagy!
  Aztán együtt elvonultak a babaházat berendezni a babáiknak. Olyan aranyosak voltak, hogy még Málika dajkanéni is meghatódott egy kicsit.
  Muharai Pálma láthatóan jól beilleszkedett a csoportba, Klárika óvónéninél is jól érezte magát (persze Ági nénit jobban szerette), de most, hogy gyönyörű, új rongybabájával tért este haza, igazán boldognak érezte magát.

2020. május 18., hétfő

A kócos kis tündér 9.

A RONGYBABA


   Mici és a kis tündér barátsága, amilyen váratlanul kezdődött, olyan szoros lett. Legtöbbször együtt játszottak, ha tehették, egy asztalkához ültek rajzolni vagy éppen ebédelni. Málika néni meg is jegyezte:
  –Na, ezek jól egymásra találtak. Egy Michaéla meg egy Pálma. Még jó, hogy nem mindjárt Palóma! – tette hozzá viccesen, de mindjárt fel is húzta az orrát, mert senki sem nevetett vele.
  Nem is lett volna semmi baj, ha Klárika óvónéni ki nem hirdeti (a beszoktatást megkönnyítendő), hogy minden ovis behozhatja otthonról a legkedvesebb játékát. De csak egyet, egyetlenegyet! 
  Másnap aztán csak úgy áradt be a csoportszobába a sok kis mackó, süni, felhúzhatós mentőautó, csilingelős mozdony, hogy a járó és síró babákat már ne is említsem. Volt aztán ámulás meg bámulás, cserebere, kipróbálás, örvendezés, noszogatás, hogy amikor Málika néni behozta a tízórait, alig sikerült annyi időre csendet teremteni, hogy figyelem, az asztalkákon ott vannak a tányérkák, azokon meg a finom vajas-párizsis kenyerek, meg egy-egy kis paradicsom mindenkinek.
  Mindenki hangos volt és jókedvű, csak Michaéla sírdogált, mert őt bizony kicsúfolták megint. Most éppen azért, mert neki csak egy házi készítésű rongybabája volt, akinek a szemei apró gombok voltak, és a füle is csak cérnahurokból készült. Vele aztán se játszani, se cserélni nem akart senki.
  Illetve hát akart volna, csakhogy Muharai Pálmának meg egyáltalán semmije sem volt. Így hogyan cserélhetett volna ő bárkivel is!? Aztán eszébe jutott, hogy tud ám ő varázsolni, ha kell. Elkérte egy percre a kislány rongybabáját, és azt kívánta, hogy az abban a szempillantásban változzon át egy óriási méretű, hajas, copfos, alvós, sírós babává. S már nyújtotta is oda a csodababát barátjának.
  A hatás nem maradt el, még ha nem is egészen az történt, amire a kis tündér számított. A kislány ledobta a földre a hatalmas új babát, és rettenetes zokogásba tört ki. 
  –Elvette a babámat! Óvónéni! Elvette a kedvenc babámat! – tört fel belőle, másfelől meg a tündérkét ütötte-verte kis kezeivel:
  –Add vissza a babámat! Nem cserélek veled! Az az enyém! Anyu varrta egyedül nekem!
  Muharai Pálma nagy bajban volt. Mert már jött is az óvónéni:
  –Ejnye, te kis buta, miért veszed el a másét? Mikor látom, ott van neked az a gyönyörű nagy bolti baba!
  A kis tündér nem tudta mit tegyen. Az igazat nem mondhatta el, mert akkor kiderül, hogy neki itt semmi keresnivalója. (Tündérek ugyanis nem szoktak embergyerek-óvodába járni). Szívesen visszaadta volna barátjának a rongybabát, csakhogy azt átvarázsolta. Visszacsinálni meg nem tudta a dolgot. Emlékezzünk, csak napi egy kívánsága lehetett.
  Michaéla sírt, Máli néni bólogatott:
  –Tudtam, hogy ezekkel még sok bajunk lesz. És tessék!
  A kis tündér meg csak állt, hallgatott, és közben igyekezett erősen Küküllő mesterre gondolni, hátha megérzi, hogy itt micsoda rettenetes nagy a baj. S ha az öreg erdei Küküllőben reménykedett, nem is kellett csalódnia. 
  Mert az bizony hipp és hopp, ott termett, meg se látta senki, és már el is tűnt. Épp csak ráfújt közben a nagy babára, mire az rögvest visszaváltozott azzá a rongybabává, ami azelőtt volt.
  –Tessék, itt a babád – hajolt le Klárika óvónéni, megsimogatta Michaéla haját, és kezébe adta az elveszettnek hitt kedvencet. – Béküljetek ki! Aztán irány a tízórai, mert utána mesélni fogok.
  Két perc sem telt el, s a két kis ovis olyan jóízűen tömte magába tányérkája tartalmát, hogy a szívünk is megmelegedett volna, ha épp akkor kukkantottunk volna be a  csoportszobába.

2020. május 12., kedd

A kócos kis tündér 8.

FURCSA ÁLOM


   –Na, hogy tetszik az új óvoda? –kérdezte Tündérnagyanyó, amikor az első nap délutánján Küküllő mester hazahozta a kócos kis tündért.
   –Nagyon tetszik! Már barátom is van, A Micike! Csak, tudod, nagyanyó, az a baj…
   –Mit kellene tudnom?
   –Klári óvónéni kedves, de Ági néni igazi tündér volt! Őt szeretném inkább.
   –Hát ez, sajnos most már nem megy – mondta Tündérnagyanyó. – Mit gondolsz, tehetnénk valami? – fordult a kis kék törpéhez.
   –Talán mikor Ági néni alszik, elküldhetnénk hozzá egy Pálma-álmot. Ettől mindketten jobban éreznék magukat, talán bele is nyugodnának a kialakult helyzetbe.
   –Jól van – mondta Tündérnagyanyó. – Rád bízhatom, ugye?
   –Persze – bólintott a varázstörpe.
   –Jaj de jó! Éljen! És akkor odamegyünk? – örvendezett a kócos tündérke.
   –Türelem, majd éjszaka meglátod. Jó?
   Így történt, hogy aznap éjjel Ági óvónéninek furcsa álma volt. Úgy kezdődött, mint egy mese, valahogy így:
   Hol volt, hol nem volt, a valahonon innen, de a túlon túl, volt egyszer egy kócos hajú tündér. S ha már egyszer tündérnek született, a neve is tündéri volt: úgy hívták, hogy Muharai Pálma. Miként születik egy tündér? majd ezt is elmondom, de az egy másik mese. Most épp csak az kérdés, a neve miért éppen Muharai? S miért éppen Pálma? Azt hiszem, ezt talán még a jó öreg erdei Küküllő, a varázstörpe se tudja, pedig, azt mondják, nincs a világnak olyan titka (már a Muharait meg a Pálmát leszámítva), amit ő ne tudna.
   De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, nemigen törődött senki ezzel a névadással, tekintve, hogy volt baj épp elég más ezzel a kócos hajú kis tündérrel. Na nem épp a szívével (az csupa aranyból volt),nem is a lelkével (az meg olyan tiszta volt, mint a színezüst), csak hát… na igen, egyedül az a fránya „ csak hát” lehetett a bűnös.
  Muharai Pálma ugyanis folyton rossz társaságba keveredett, ahogy a tündérek közt mondják, s ha ezt mondják, mindig arra gondolnak, hogy egy tündérnek semmi keresni valója sincsen az emberek világában. 
   – Jól is néznénk ki – szokta mondani Tündérnagyanyó – ha minden üptre emberekkel kezdenénk.
  De hát ez a mi kócos tündérleányunk bizony gyakran elvegyült az emberek között. Hiába óvták, mondván, rossz vége lesz ennek, hiába féltették, hogy csak bajod ne essék, Muharai Pálma bizony nem hallgatott se óvásra, se féltésre, csak ment a maga feje (meg az emberek) után. 
  Mert addig rendben van, hogy a tündéreknek meg kell ismerkedniük szomszédaik, az emberek világával, de csak óvatosan, titokban, úgy, hogy ne lepleződjenek le. Az meg különösen nagy hiba, ha folyton folyvást bele akarnak avatkozni a dolgok természetes emberi menetébe.
   Amikor Ági néni reggel felébredt, rögtön érezte, hogy ez az álom jelent valamit. Rögtön kis tündér óvodása jutott eszébe, és elszomorodott, hogy miért engedte elvinni másik óvodába. Most jutott eszébe, hogy tényleg egy aprócska férfi jött Pálmáért, és makogott valamit arról, hogy máshová költöznek, ezért másik óvodába íratják át a kislányt. Kis tündért? Talán a varázstörpe volt az az apró emberke, aki elvitte aznap az óvodából.
Ági néni el is határozta, még aznap leírja magának az álmát, hátha lesz folytatása is. És akkor talán kikerekedik egy új mese, amit majd mesélhet apró barátainak az óvodában. Akik szintén tündérek, vagy legalább is majdnem azok, csak éppen nem tudják magukról. Úgy bizony!

Folyt. köv.