Tükörcserepek 22

Első szerelem

   Nincs abban semmi különös, hogy az ember óvodásként éli meg első szerelmét. Persze a választás sokféle lehet. Én például jó érzékkel nem Marcsiba vagy Gizikébe szerettem bele, hanem az óvónénibe. Reménytelenül.

   Gyönyörű volt, mai szemmel is vállalható (volna!!). Fiatal, fekete hajú, és éreztem, ő is szeret. (Nem állítom, hogy  erről ő is tudott). Én éreztem. Ez tény. A dolog feltehetően nagycsoportos koromban bontakozott ki. Emiatt még azt is megtettem, amit normális gyerekek biztos nem csinálnak. Már iskolásként, a tavaszi szünetben meglátogattam szerelmemet az óvodában a dedósok között.

   Nem mutatott meglepetést, beültetett a csoportjába. Épp kézimunka foglalkozás volt. Én is kaptam mindenféle kis alkatrészeket, melyekből apró, fa vasalót állítottunk össze. Az ovisok aztán kimentek a kertbe játszani, én meg beszámoltam az iskoláról, hogy már tudok írni, olvasni.

   Aztán elköszöntem, és mentem haza ebédelni. Persze a szerelmes találkozásról nem besszéltem senkinek. Ez örök titok maradt (máig).

Tükörcserepek 21.

Családtervezés

  --Hat gyereket akarok! És mindegyiket másik férfitól – magyarázta Zsuzsa, azzal hanyatt omlott a díványra,és magára húzott.
  Anyám ismerőse volt (talán horgolás-ügyben). Néha-néha feltűnt nálunk. Olyan tizennyolc-húsz éves lehetett, én talán tizenhárom-tizennégy. Aznap este kettesben maradtunk. Bátyáim már megnősültek, elköltöztek, szüleim valami vendégségbe mentek.
  Kigombolta a blúzát. Előbukkantak hatalmas mellei. Melltartó nem volt rajta. És én simogathattam, csókolhattam, emelgethettem azokat a csodálatos melleket! Akkor egyszer, és soha többé. Zsuzsa ugyanis hamar, szinte ésrevétlen eltűnt az életemből.
  De én azóta is rajongok a szép mellekért (igaz, főleg a kisebbek, keményebbek, rugalmasabbak a kedvenceim).
  Fétisnek nem mondanám, mert például későbbi feleségem bokájába is halálos szerelembe estem (egy gyönyörű, kéken átszűrődő ér tette rendkívülivé).
  Így aztán nem lettem egy a hatból. Azt hiszem, szerencsére.

Tükörcserepek 20.

Csalódások

   Én például csalódtam a társadalombiztosításban.

   Egész életemben lelkesen (muszáj volt) fizettem mindenféle járulékokat. Aztán egyszer váratlanul (mikor vár ilyesmit az ember?) beteg lettem, és egy kórház intenzív osztályán találtam magam. Kérdem én, ezek szerint mégse volt biztosításom betegség ellen? Vagy az beteg biztosítás volt? Szóval beteg dolog?

   És ez még semmi ahhoz képest, ami másnap reggel ért. Egy fekete szemű, fekete hajú, (pont az esetem(!) csinos, húsz év körüli ápolónő ébresztett. Sajnos ahelyett, hogy megcsókolt volna, (pedig mint tudjuk, a csók gyógyít, ezt már óasszír-babilóniai orvosi feljegyzések is tartalmazzák), szóval ehelyett méretes tűket nyomkodott belém. Hogy újabb branült készítsen a reggeli infúzióhoz, amivel persze teljesen elvette a kedvem attól, hogy vele szorosabb fúzióra lépjek. Lehet, hogy neki sem volt kedve fuzionálni, ami nem is csoda: nem voltam éppen legszerelemre-méltóbb állapotban.  Állandó műszeres megfigyelés alatt, rémülten és csendesen.

   Csók nem csattant, de azért mégis visszajöttem a pokol kapujától. Talán ott már túl sok hozzám hasonló volt. És inkább ágyszomszédom, egy öregúr érdekelte őket odalenn, aki naponta többször elkóborolt a folyosón, s aztán úgy kellett visszakönyörögni a saját ágyába, mert mindig máséba akart belefeküdni.

   Ennyi a betegségeimről talán elég is. Így is elég nyavalyás voltam mindig, nem úgy, mint szegény nagyanya, aki egész életében arra volt büszke, hogy sosem volt beteg. És ez biztos.

   Mert nem felejtett el soha semmit egész addig, míg végül mindent elfelejtett.

Tükörcserepek 19.

Milyenek a nők?

  Ez titok. Persze a lényeg: a fiúk nadrágot, a lányok szoknyát hordanak. Ezt valamikor minden óvodás tudta. (Az óvodások nagyjából még ma is tudják.) De mi van a szoknya alatt?

  Erre vonatkozóan első megbízható ismereteimet hatodikos koromban szereztem Az emberi test című kiváló, kétkötetes munkából. Úgy kaptam kölcsön szülői engedéllyel egy ismerőstől (anya lelkesedett, lám, mégiscsak érdekel a biológia: „orvos lesz belőle, akárki meglátja, s nem holmi történész, mint a nagyobb bátyja”. Bocs!)

  A szöveg nem nagyon érdekelt, unalmas is volt, nem is nagyon értettem, de volt benne néhány egész alakos ábra, sőt tán fénykép is. Tanulmányozhattam, miben különbözik a férfi és a nő (ránézésre). Bár az egész nem sokat ért. Azt addig is tudtam, hogy a fiúknak van pisilője, a lányoknak nincs, ennyit már az oviban kilestünk (lám, már akkor freudista voltam). 

  Nos, itt a rajzon a fiú (férfi) ezügyben rendben is volt, de a lány (nő) rajzán ott lenn csak egy szépen besatírozott (szőrrel borított?) háromszög volt látható.

„Ez mi lehet?” –törtem a fejem. 

--És hogy tudnak így pisilni egyáltalán?- kérdeztem barátomat, Andrist.

--Ülve.

--Jó. És ?

--Ki tudhatja? - zárta le a témát.