AZ Új KEZDET
Szeptember elején jelent meg kis tündérleányunk az új óvodában. Ilyenkor könnyű elvegyülni, sok az újonnan érkező kisgyerek, mindenki nyűgös, a csoportok is kialakulatlanok, még az óvónénik se ismerik jól a gyerkőcöket. Csak téblábolt az egyik csoportszobában, nézegette leendő társait. Vegyes csoport készülődött, így hát senkinek sem tűnt fel, hogy ő talán egy csöppet érettebb a többségnél. A dajkák és óvónénik figyelmét leginkább a kicsik kötötték le. Azokat kellett ölelgetni, vigasztalni, segíteni, hogy az anyukák el tudjanak osonni, hisz várta őket a munka. Talán a legtöbb baj egy kis cigánylánykával volt. Végre nagy nehezen elengedte anyukája kezét, és megkapaszkodott az ajtófélfában. Onnan aztán se ki, se be!
–Ki ő? – kérdezte Klárika óvónéni.
–Ez? – húzta föl a vállát az egyik dajka néni, Málika, aki mindenféle bennfentes ismeretek tudója volt a városban. –Megint egy kis cigányka. Sose fogynak el! A testvérei is idejárnak. Mind egyformák. A Feci, a Laci.
–És ő?
–Ő a Mici.
–Ez a neve?
–Felvágósan Michaéla. De csak Micinek hívják.
–Szép neved van! – fordult a csöppséghez az óvónéni.
De bizony azt semmiféle dicséret sem téríthette el a sírástól és a helyéről.
Pálma egy darabig nézte a kicsit, úgy megsajnálta, hogy majdnem maga is sírva fakadt. Aztán odasétált az ajtóhoz, és megsimogatta az ajtófélfába kapaszkodó, a szorítástól már egész elfehéredett kezecskét, és azt mondta:
–Gyere, legyünk barátok!
De nemcsak mondta, hanem kívánta is. S ha kívánta, hát úgy is lett.
Tudnivaló ugyanis, hogy az ilyen tündérpalánták nagy varázslatokra nem képesek, de naponta – ha jól megfontolják és nagyon szeretnék – egy kívánságuk teljesül. Muharai Pálma eddig leginkább arra használta képességét, hogy kisebb csínyjeit eltitkolja, máskor meg arra, hogy egy kis jóféle édességhez jusson (a gyakori csokoládéevést ugyanis nagyon egészségtelennek tartották tündéföldön).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése