Lapok az Irodalmi BALexikonból 29.

IRODALMI BALexikon 29.


Siratóének: A globális felmelegedés következtében kiszáradással fenyegetett letargikus lelki állapotú kisméretű állóvíz keltette költői hanghatássorozat szólóénekre és a hullám morajára. Néha mások hullái is morajlanak benne.

Sírvers: Tehetségtelen költő rettenetes verselménye, amely szégyenében zokogásban tört ki. Egyetlen értelmes haszna, hogy temetésen felolvasható (a halottnak már nem tud ártani), legjobb, ha örökre eltemetjük szerzőjével együtt.

Stanca: Itáliai eredetű, nyolc sorból álló, keresztrímes strófaforma. A reneszánsz kuplerájok kedvelt szórakoztató műfaja volt, eredetileg minden sorát másik kurtizán énekelte. Innen olasz elnevezése: ottava rima.

Stílustörés: Fegyelmezési eszköz az ókori Róma iskoláiban. A rendetlenkedő nebulót a tanár a térdére fektette (már ez se volt könnyű, szegény gyerek a térdén feküdt), és az íróvesszővel (lásd: stílus) addig ütlegelte, amíg el nem törött (nem a gyerek). Ma már ezt a módszert az iskolákban nem alkalmazzák, mert a stílustörés könnyen nevetségessé tette a tanárt, aki ilyenkor gyakran elvesztette az előadás fonalát, amit azután a teremben négykézláb mászkálva kellett újra megtalálnia és felvennie.

Sumér – magyar nyelvrokonság: Elavult, tudománytalan nézet, amely figyelmen kívül hagyja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a magyar nyelv igazi rokonai az etruszk, a japán, az angol, a mongol, a perzsa és a szanszkrit, valamint az eszperantó, a piréz és a szuahéli. Nem is szólva arról, hogy maga a Teremtő is magyarul beszélt a Biblia tanúsága szerint, hiszen az első ember neve azért volt ’ÁDÁM’, mert néki az Úr életet ÁD-ÁM (lásd: Horvát István). A finnugor nyelvrokonítás nyilvánvalóan valamiféle XVIII. századi liberál-bolsevista trükk csupán a magyarság világhatalmi szerepének lejáratására.

Szabadtéri játékok: Ókori hagyományokra visszavezethető drámai forma. Családtagok által nyílt színen (utcán, téren, bevásárlóközpontban) előadott, különösebb műfaji megkötöttségek nélküli, gyakran tettlegességig fajuló vita vagy veszekedés. Jellegzetes szerepköre a férj, a feleség és a gyermek(ek). A nézők tágas körben helyezkednek el, így a játék valamennyiük számára egyformán élvezhető.

Szadizmus: Szexuál-literatúrai eltévelyedés. Elnevezését a XVIII. századi botrányos életű francia amatőr írófilozófusról, de Sade márkiról kapta, aki irodalmi alkotásait kegyetlenül és könyörtelenül (nőket, sőt kiskorúakat is beleértve) mindenkinek fel akarta olvasni. Hiába zárták egy időre a Bastille-ba, ott zárkatársait kínozta, egyenesen kéjelgett a másoknak okozott rettenetes szenvedésben. Állítólag soha, senkinek nem kegyelmezett. Halálát is ez okozta. Amikor egyszer más nem volt kéznél, magának olvasott fel: a kéj és szenvedés e szörnyű együttesét csak halála tudta megszakítani.


Számadásvers: Ókori eredetű, bukolikus lírai forma. Lényege a szerző (lásd: számadójuhász) beszámolója a nyáj állapotáráról, számának alakulásáról. Gyakran keveredik a nyugdíjba vonuló juhász leltári elszámolásával (lásd: létösszegzés).

Szarkazmus: Erőteljes illatú, gyakran csípős, fül- és orrsértő költői eszköz. Jellemzően melléknevek, mellékdalok és mellékhelyiségek környékén fordul elő.

Szavalóverseny: Marathoni jellegű sportirodalmi vetélkedés. A résztvevők a kijelölt táv megtétele során fennhangon klasszikus költők verseit recitálják. Az jön be elsőnek, akinek utolsónak megy el hangja.

Szellemesség: Eredetileg az Angliában és a skót felföldön található középkori kastélyok általános jellemzője. Valószínűleg innen szivárgott be (lásd: gázszivárgás) az irodalomba. Fejlődése az idők folyamán két irányban haladt. Egyfelől folyamatosan nőtt a szellemtelen kísértetek száma (lásd a gótikus regényeket, Drakulát vagy a thrillert), másfelől az eredeti szellem egészen a XX. századig tovább kísértett néhány S-betűs óriás műveiben (lásd: Shakespeare, Shaw, Karinthy Frigyes). Mára a szellem teljesen eltűnt, így nem csoda, hogy a posztmodern irodalom végtelenül szellemtelen.

Szellemtörténet(1): A civilizáció történetének az a felfogása, mely a kultúra (lásd: barbárság) változásait az egyéni vagy a közösség szelleméből (lásd: kollektív szellem, kolhozköltészet) vezeti le. Öntudatlan alapítója a világ egyetlen igazi marxista tudósa, Karl Marx volt, aki már a XIX. század közepén megfogalmazta, hogy kísértet járja be Európát. Azóta sajnos tényleg bejárta (lásd még: kísértethistória).