Feltámadt klasszikusok 10.

JEAN DE LA FONTAINE

A KÍGYÓ ÉS A MEDVE



Vezírt akart az állatok királya:
„Lehetne medve, sas, vagy vércse, rája,
csak vad legyen!”
„Úgy lesz, uram” – felelt tüstént a hum. pol.
(Ő dönti el, ki éhezik, ki lumpol).

„Írnok! Legyen most pályázat kiírva:
Jelentkezzék, kinek ereje bírja.
Kivántatik
vad brummogás, izmos karok karommal,
korszerű elvek, s ötlet is halommal.”

„Úgy lesz, uram” – felelt az írnok-elnök,
s futtában minden arra járót fellök,
begépeli,
s a twitteren, s a facebookon ragyog már,
olvassa medve, farkas, róka, rozmár.

Majd válogat tizenhat bölcs bizottmány:
itt jó a kar, de nincsen róla okmány,
az diplomás,
de hangja nincs, hiába volna kedve.
S a végeredmény: megfelelt a medve.

Könnyű az állatok királya dolga,
csak rámutat, s az lesz a drága szolga:
„A zöld kigyó.
A medvének bár nagyszerű az elve,
A kígyónak viszont simább a nyelve.”

A tanulság:

A sok tudás, tapasztalás ma talmi,
ha van olyan, ki jól tud nyalva nyalni.

(avagy másként:

Csak semmi szín és semmi árnyalat:
mindennél többet ér egy pár nyalat.)