Nem scifi 10.

I.G.Á.

A tér sarkán megragadta valaki a karom.
– Kérem, ne haragudjon…
– Mit akar? – kérdeztem dühösen, mert siettem volna hazafelé.
– Nem tudja, hol van itt egy I.G.Á.? – kérdezte a pasas.
– Nem – mondtam.
– Mit keres? – kérdezte egy kalapos, középkorú férfi, aki meghallotta a kérdést.
– Valami igét vagy igát… zavaros… – mondtam.
– Nem iga! Időgépállomás!
– Ja? Állomás? – kezdtem türelmetlen lenni. Ilyen hülyeség. – Na, ide figyeljen. Itt felül a villamosra, és három megálló a vasútig.
– Nem vasút. I-dő-gép-ál-lo-más! – kiabált most már az idegen.
– Mit dumál ez az ürge? – kérdezte egy szőke bajuszos férfi, aki megállt a kiabálásra.
– Valami vidéki pasas… – mondtam.
– Dehogy vidéki. Bolond – mondta a kalapos.
– Mi az? Zsebtolvaj? – szólalt meg ekkor egy nagydarab, legalább száz kilós asszonyság.
– Talán közveszélyes is… – állt meg egy újabb férfi.
– Rendőrt kell hívni – jelentett ki határozottan a nagydarab nő, és többen helyeseltek neki. Már vagy egy tucat ember tolakodott körülöttünk.
– De kérem, én csak… – próbálkozott az idegen.
– Jön már, ne engedjék meglépni! – kiáltotta valaki.
– Tizedes úr, ez az, akit mondtam… – tüsténkedett egy kis alacsony, tanárforma emberke.
– Ez az őrült molesztálja a nőket! – sikított egy női hang.
– Felháborító, hogy mik vannak! – hallatszott a tömegből, amely egyre duzzadt. Már nem is lehetett közlekedni a tér sarkánál.
– Kérem, dehogy… Csak eltévedtem…
– Menjenek a dolgukra, emberek. Húzódjanak hátrább… – mondta a rendőr, és az idegenhez fordult. – Nem ismerős erre?
– Még nem jártam a huszadik században. És…
– Ugye hogy őrült! Mondtam én! – szólt bele megint valaki.
– Maradjanak már csöndben! Nem hallom a legjobb részt! – mondta egy borízű hang.
– …eltévedtem. – folytatta az idegen. – Meg tudná mondani, hol van itt a legközelebbi I.G.Á.?
– Most figyeljen! – mondta a bajuszos.
– Mit keres tulajdonképpen? – kérdezte a rendőr.
– Mindjárt kirukkol a hülyeségével! – szólt bele megint valaki.
– A legközelebbi időgépállomásra szeretnék eljutni – mondta egyre kétségbeesettebben az idegen. – Hogy visszamehessek!
– Értem… Persze… – mondta a rendőr. – Jöjjön velem. Mindjárt telefonálunk, és intézkedünk. Maguk meg oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló! Azzal karon fogta az idegent, és elindult vele a rendőrkocsi felé. Utánuk indultam.
– Köszönöm… – mondta az idegen. – Annyira bosszant, hogy eltévedtem… Figyelmeztettek, hogy csak a kijelölt úton járjunk, de valahogy eltévedtem. Biztos megérti…
– Hogyne – mondta a rendőr. Szóval időgépállomást keres.
– Igen. Tudja, a feleségem barátnői… a férjük már mindnek utazott. És a feleségem… nem mondta, de láttam rajta, hogy elvárja tőlem. Pedig ez csak hősködés. Még kísérleti stádium. Biztos megérti. Maga nős?
– Két gyerekem van – mondta a rendőr.
– Akkor megérti. Mit tehettem volna. Pedig szerintem, ha az ember utazni akar, ruccanjon ki a Holdra, esetleg a Marsra. Elég érdekes az is. Nincsen igazam?
– De. Igaza van.
– Mert mire jó ez? A héten is ketten nem jöttek vissza. De ez most divat. Tudja, milyen az…
– Persze. Várjon egy percet. Telefonálok. De ne menjen sehová!
– Dehogy megyek. Örülök, hogy végre egyenesben vagyok.
– Akkor jó. Rögtön… Halló! Mentők? Küldjenek egy kocsit a Petőfi térre. Van itt egy őrült… Nem… Nem látszik dühöngőnek… Időgépet keres vagy mit. Meg, hogy kiruccan a Marsra… Hogy már elindult? Rendben… No, pár perc, és itt lesznek.
– Köszönöm, hogy segített. Csak legyek egyszer otthon. Dehogy utazom többet! Elég volt! Nekem már beszélhetnek akármit!
– Maga tudja… Nézze, már itt is a kocsi!
Tényleg gyorsan megjött a mentő. Jó, ha két perc eltelt.
– Itt ez a jele az I.G.Á-nak? – kérdezte az idegen, amikor megállt mellettünk az autó. – Ez a kék virág? Nálunk egy kétfelé mutató kék nyíl… Hát még egyszer köszönöm – fordult vissza a rendőrhöz. – Üdvözlöm a gyerekeit. Meg a feleségét. Viszlát!
– Viszlát…! – mondta a rendőr, aztán amikor a pasas bemászott a rohamkocsiba, megkérdezte a fehérköpenyes mentőst. – Doktor úr, minden rendben?
– Igen, tizedes úr. De azért érdekes…
– Micsoda?
– Ez az időgépállomás-dolog. A héten már ez a harmadik, aki keresi.
– Legalább nem unatkoznak majd együtt – mondta a rendőr.
– Ez is egy szempont. No, minden jót –A mentős, beült, becsapta az ajtót.
– Viszontlátásra! – kiáltott a szirénázó mentő után a rendőr. – Na, menjünk – mondta, aztán hozzám fordult. – Tényleg érdekes. Nem gondolja?