W. SHAKESPEARE
LXXV. SZONETT
Az vagy nekem, mi arcnak a tenyér,
Mint oltári nagy pofon hogyha csattan;
És néha azt kívánom, ne legyél,
Vagy ha már vagy, hát fordulj föl legottan.
Hogy többet nem piálsz, hogy dolgozol,
Csak még ez egyszer: százszor megfogadtad.
Igaz, józanon nem hazudozol,
S egyszer fizetésed is hazaadtad.
A kocsmából ha este hazatérsz,
S az ajtót úgy berúgod, hogy a tokból
Kiszakad, és fejemre hull a mész,
még akkor is szeretlek: ezer okból.
Királyi gazdag volna bár a nász:
Koldus-szegény, kit párja megaláz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése