Kuruc vers

KURUC VERS 

 MIT BÚSULSZ, TE VERES… 

 Mit búsulsz, te veres,
mikor munkád nincsen?
Azt látom, ki jól él,
mind hazudik, mind csen.

Olcsó volt életünk,
két fillér a bérünk.
Mindig azt mesélték,
jobb világba érünk.

Mondták, a legdrágább
kincs az ember: ecce!
Hogy mit ért, már tudod.
Mondd, mostan nevetsz-e?

Járok-kelek búsan,
várok ottan-itten.
Nagy nevetség volt, mit
olyan büszkén hittem.

Károlyik, nádasdyk,
ocskayk mulatnak.
Szegény legény, örülj,
láncot ha nem adnak.

Mit gondolsz, kenyeres,
lesz még böjtje ennek?
Rákóczi zászlai
majd ha felröppennek.

Bert Brecht

BERTOLT BRECHT

BALLADA A VIRTUÁLIS POKOLRÓL


Azt hiszed, a világot megérted,
s Internettel átlátsz a szitán,
és szuper, hogy itt minden teérted
(egy webvírus is ezt hiszi tán).
Elárasztva virtuális szennyel
élhetsz délen avagy északon.
Végre mégis fölzabál és elnyel:
hátétépé per per google com.


Reggel bulvártévéműsor ébreszt,
hamburgert falsz kopott mekiben,
troli, metró, busz ráz,  el ne élvezz!
Tuti volna hinni, (de kiben?)
Futsz előled, föl a netre, jel kell,
nick-neved még él a weblapon.
Végre mégis fölzabál és elnyel:
hátétépé per per google com.


Beléptél e nincs sehol bazárba,
minden napra más a megasztár.
Csetelsz, csatolsz, szíved fájlba zárva
végső kicsomagolásra vár.
Pénzzé tehetsz mindent, minden elkel,
rongy pornó, gyász, kastély, rossz flakon,
Végre mégis fölzabál és elnyel:
hátétépé per per google com.

Ajánlás:

Égi bróker, hagyj engem a Mennyel!
Te is bebámulsz ez ablakon.
S téged is csak fölzabál és elnyel:
hátétépé per per google com.

Varró Dániel

A KETCHUP MÁSODIK ÉNEKE

Megmondta már Varró Dani,
de nem árt újra mondani:
Vigyázz,
lecsap a kecsap!

Lehet utálod a szlenget,
bár e költő szlenget lenget:
Vigyázz,
lecsap a kecsap!

Nyúlós-málós
Kecsap Áron,
olyan, mint egy
makacs álom.
Vigyázz, lecsap a kecsap!

Csorog késen, csöpög villán,
derült égből barna villám:
Vigyázz,
lecsap a kecsap!

Foltokat hagy a szoknyádon,
az ingeden, a gatyádon:
Vigyázz,
lecsap a kecsap!

Nyúlós-málós
Kecsap Áron,
magam mindig
lecsinálom:
Vigyázz, lecsap a kecsap!
(és nem kecsöp!!)

József Attila

JÓZSEF ATTILA

Talán eltűnök hirtelen…

Talán eltűnök hirtelen,

akár az állami tulajdon.

Nem maradt abból semmi sem,

amiről számot kéne adnom.

Már millióim of shoron

keresztül kimentek előre.

Látom, most én vagyok soron:

vár Tahiti sok pőre nője.

Korán megszoktam a lopást,

s szabadnak vettem és öröknek.

Persze lenéztem a libást,

kit elkapnak és kiröhögnek.

Dacból se fogtam föl soha

tilalmát a törvény szavának.

Tisztesség? Csak az ostoba

csinál ebből gondot magának.

Gazdagságom, e vad vagyont

én bőséggel kiérdemeltem.

És csodálkozva hallgatom,

hogy egy ország sír tönkre menten.

Kosztolányi Dezső: A magyar szépségkirálynő

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

A magyar szépségkirálynő

(Kiadatlan portré az Alakok sorozatból)

Csontsovány, hórihorgas, görbe lábú, fekete foghíjas nő. Bizalmatlanul méreget kancsal félszemével. Ahogy nézem, egyik lába mintha rövidebb volna. A bal? A jobb? Mindkettő, állapítom meg végül. És elönt a nemzeti büszkeség. Akár az alsó rakpartot tavasszal a Duna.

Igen!

A magyar szépségkirálynő áll előttem.

– Koronája nincsen? – kezdem egy jelentéktelen kérdéssel.

– Nem bírják a fogaim – köpi vissza a szót nyállal együtt. – Kihullanak tőle.

– A fején – mondom. – Arra céloztam.

– Maga ne „célozgasson” itt nekem! – és két kezével a levegőben mutatja az idézőjelet, könnyed, nőies mozdulatával lesodorva a csillárt a mennyezetről. – Különben meg – teszi hozzá, és kikászálódik az üvegszilánkok alól – nem áll meg a fejemen. Mióta ez van – mutat tök kopasz koponyájára.

– A divat?

– Fenét! A tetvek! Mind lezabálták a hajamat a rohadékok!

Egy darabig hallgatunk.

– És most majd maga képvisel bennünket – terelem másra a szót – a nagy megmérettetésen.

– Harminchét kiló. Vasággyal együtt – mondja. – Annyi voltam a megmérettetésen.

– A világszépségversenyre gondoltam – magyarázkodom.

– Akkor mért nem azt mondja?

– Elvégre is – engedem el fülem mellett a megjegyzését – itthon maga lett a győztes. Nehéz volt?

– Hát?! – néz rám kérdőn. – Egyedül indultam.

– Az hogy lehet? – csodálkozom. – Más nem jelentkezett a versenyre?

– Jelentkeztek volna. De annyi volt a feltétel, az előírás, a követelmény…

– Sok?

– Naná! Egyetemi diploma, lehetőleg Oxfordból. Négy nyelv anyanyelvi szinten. Ritmikus sportgimnasztikából legalább magyar aranyérem. Diplomáciai jártasság. Ja: és profi lovasoktatói képesítés valamelyik vidéki főiskoláról. Folytassam?

– Hát nem kevés. És maga mindegyik feltételnek megfelelt?

– Én?

– Igen.

– Egyiknek sem.

– Akkor hogyan jelentkezett?

– Nézze, a nagynéném volt a jegyszedő a versenyen. Elintézte hogy indulhassak. Miért, másutt nem íg megy? Aztán, hogy más nem volt, kihoztak győztesnek.

– Hát akkor, sok szerencsét! – köszönök el gyorsan.

Nem köszön. Ő már egy másik világban él. Ő a nagy magyar tévésztárok és egyéb celebek közé tartozik!

Nézem, ahogy távolodik. Lehet, nem is rövidebbek a lábai. Bizonyára csak a csípőficamja zavart meg.

Herman Ottó: A pacsirtákról II:

HERMAN OTTÓ

A PACSIRTÁKRÓL

II.

Csak egy veréb volt, nem pacsirta vagy pitta

de magát a sassal hetente leitta.

Egyre följebb szárnyalt (képletesen persze,

röpülni részegen se jött meg a mersze),

s ma a pacsirtákat dalra ő a tanítja.

Hamisak voltak a pacsirta éneki

(tanára persze így karót adott neki).

De minthogy a papa egy golyvás főpacsirt,

(Elég csak az, ha Ő kacsint.) A tanár csomagolt,

s melegebb éghajlatra költözött. (Ja: szárnya volt!)

A pacsirta mégis tán jobb, mint a varjak:

ezek felképelnek, azok le is szarnak.

Biz sok megeshet egy ornitológussal,

ha férfi s ember is (hívják bár Hermannak),

ezért igaza van, ki némelykor kussol.

Herman Ottó: A pacsirtákról

HERMAN OTTÓ

A PACSIRTÁKRÓL

I.

Hamisan énekelt a kis pacsirta

(az apja, anyja két szemét kisírta)

de hogy a sok papírt hibátlanul megírta

auditálták (minőség biztosítva!)

és fújja újra (bőgve) mint a birka.

Szamáriában élt egy bölcs szamár.

(Nem él a Földön ily szamár ma már.)

Neki egy főpacsirta lett a veszte:

mert parancsára a nép megkövezte.

Szamár azóta minden bölcs szamár.

Nem tetszett egy pacsirtának, hogy főnöke ostoba.

Óvatosan célozgatott: az állása most oda.

Tanulság: ha főnöködet eléggé nem méltányolod,

lehetsz itt te bármi okos, akár egy világcsoda,

kiürülő tányérodat magányosan, méltán nyalod.

Nem könnyű manapság pacsirtának lenni:

ha nem tetszik nótád, kirúgnak, és ennyi.

Még meg is esketnek (Isten úgy segéljen!):

ha nem nekik fütyölsz, éljél meg segélyen.

(A segély meg tudod, éppen hogy csak semmi.)