Nem scifi 4.

DIVERGENS FEJLŐDÉS

– Kedves barátaim! Elnézést, hogy ilyen rossz időpontban, ilyen váratlanul hívtam össze Önöket. Tudom, van, aki az évi rendes szabadságáról jött vissza, de baj van. Ha nem találunk megoldást, az emberiséget olyan katasztrófa érheti, amilyenre a Vízözön óta nem volt példa. Valamennyien tudják, hogy a Föld energia-, víz- és élelmiszer-ellátását (hogy a termelésről és a szállításról már ne is beszéljek), a nagy számítógép-hálózat és a Központi Számítógép irányítja. A Központ munkájában azonban az utóbbi időben zavarok mutatkoznak. Néhány hibás utasítás ki is ment. Miután a Központ túl lett terhelve…
– Ugyan kérem! – szakította félbe a Tudományos Tanács elnökének szavait a főprogramozó. – Minek kellünk mi ehhez? Önök is tudják, hogy a túlterhelés kizárt. A Központ kapacitásának kihasználtsága, éppen a biztonságra való tekintettel, csak harminc százalék körül van. Nyilván meghibásodott valami kijelző. Meg kell nézetni a rendszergazdákkal.
– Egy kis türelmet kérek – folytatta rendületlen nyugalommal az elnök. – Ha ilyen egy-szerű lenne a dolog… A Végrehajtó Bizottság műszaki ellenőrei már átvizsgálták a műszerek áramköreit. Kifogástalanul működnek, és ugyanez a helyzet a kiíró, a jeltovábbító egységgel és a többi perifériával is. Viszont a Központi Ellenőrző Bizottság véleménye szerint…
– Azok minek avatkoznak bele tudományos kérdésekbe? – kiáltott fel a bélyeggyűjteményéről híres kiváló matematikus.
– Foglalkozzanak inkább az ételhamisítókkal! – tette hozzá egy másik tanácstag.
– Kérem, kérem – próbált csendet teremteni az elnök. – Értsék meg, súlyos a helyzet.
– Annál inkább hagyjanak nekünk békét azok a héják!
– Az ember a lelkét kiteszi – magyarázta nagy hévvel a Genetikai Osztály vezetője, aki a legjobb turfszakértő hírében állott az egész fővárosban –, és akkor jönnek, hogy szaglásszanak az ember után.
– Hagyják már abba! – rázta kétségbeesetten a rézcsengőt az elnök. – Ha néhány napon belül nem tudunk változtatni a helyzeten, felborul a Föld egyensúlya, nem lesz fűtés, világítás, nem lesz víz, nem lesz mit enni! Megértem, hogy kellemetlen, de együtt kell működnünk a KEB-bel. A Központ teljes átvizsgálását követelik. Az a véleményük, hogy valaki vagy valakik felelőtlenül üzemképtelenné teszik a gépet, annyira, hogy már teljesen megbízhatatlan…
– Ostobaság! A gép tökéletesen működik. Tegnap is megkaptam…
– Mit kapott meg? – kérdezte egy ismeretlen civilruhás férfi, akit eddig észre sem vettek, mert meghúzódott az egyik ablakmélyedésben. – Maga a Genetikai Osztály vezetője, ugye? Tudomásunk szerint a Genetikai Osztály tegnap semmiféle anyagot nem kapott a központtól.
– Nem kapott? Lehet… az ember feje nem káptalan! … Akkor talán…
– Akkor talán – vágott a szavába az ismeretlen – a legújabb turftippeket kapta meg a géptől. Így van?
– Egyáltalán kicsoda maga? – kiáltotta felháborodottan az Élelmezési Osztály vezetője. – Hogy kerül ide, és milyen jogon meri gyanúsítgatni a kollégánkat?
– Persze, elfelejtettem mondani, de hát folyton a szavamba vágtak – szólalt meg újra az elnök – hogy Fred Cooper, a KEB munkatársa is részt vesz mai ülésünkön.
– Köszönöm a bemutatást, elnök úr. Maga viszont még nem válaszolt a kérdésemre – fordult a nyomozó a Genetikai Osztály vezetőjéhez.
– Hát nézze… tényleg végeztettem néhány apróbb számítást a Központtal. De egy turftipp, ugyan kérem, csak nem gondolja, hogy túlterheli a gépet. Hiszen hallhatta, alig harminc százalékos a kihasználtsága.
– Folytassa csak – mosolygott titokzatosan Cooper.
– Mit is mondhatnék? Még hogy felelőtlenül… Hiszen ezzel igazán nem ártottam senkinek… És különben is… Ha van valami ilyen apróság. Hát miért ne kérdezném meg a gépet? Mások is így szokták…
– A heti négy-öt futam eredményeinek előrejelzése tényleg nem terheli túl a gépet. De ahogy mondja, mások is így szokták. Valaki például rábízta a gépre, hogy számítsa ki, mennyi a valószínűsége annak, hogy mégis előkerül Attila hun fejedelem sírja. Vagy hogy honnan lehetne szerezni egy 1856-os osztrák kőnyomatos bélyeget. Vagy hogy miképp lehetne megtalálni az emberré válás hiányzó láncszemeit… Folytassam?
– Miért pont énrám bámulnak? – kérdezte kétségbeesetten az Energetikai Osztály főfelügyelője, akiről mindenki tudta, hogy kedvenc időtöltése a régészkedés. – Ha más kiszámíttathatja a bioritmusát… Én csak a történeti kutatások fellendítése érdekében…
– Úgy látszik, mindannyian maszekoltunk egy kicsit a géppel… de hogy ez a pár apróság túlterhelést okozott volna… – dadogta az elnök.
– Most mi lesz? Leváltanak minket?
– Vagy mondjunk le magunktól? Valamit tényleg tenni kellene…
– Hogy jöttek rá? – kérdezte a főbiológus, és közben arra gondolt, hogy már nem fogja tudni befejezni az újfajta variációs módszer kidolgozását. Pedig legalább egy telitalálatra számított vele a lottón.
– Tudják – mondta Cooper – üres óráimban magam is szeretek elméleti kérdésekkel foglalkozni. És van egy elméletem. A tudományos-technikai és az erkölcsi érzék divergens fejlődéséről… De ez most nem tartozik ide. Miután szándékos károkozásról nincs szó, a KEB nem kíván szankciókat alkalmazni. Döntsenek Önök.
– Én lemondok – szólalt meg pillanatnyi csend után az Energetikai Osztály főfelügyelője. – Úgyis hívtak egy afrikai régészeti expedícióba.
– Lemondok…
– Én is…
– Én is – szólalt meg végül a Vízgazdálkodási Társulat Elnöke is. – De mégis, hadd kérdezzem meg, már úgyis mindegy… Mondja Cooper, maga véletlenül nem a géppel dolgoztatta ki ezt a híres elméletét? A divergens fejlődésről?
  A kérdés mindenkit váratlanul ért. Udvariatlan, szokatlan, ellenséges volt. Kissé a merészsége is meg-lepte őket. Csak egy légy zümmögött tovább, az ég tudja, hogy jutott be a Tanács párnázott, védett termébe. Aztán megszólalt Cooper:
– Mindig szerettem a történelmet meg a kalandot. Főfelügyelő úr, nem ajánlana be engem is abba az expedícióba?