2015. december 30., szerda

Lapok az Irodalmi BALexikonból


IRODALMI BALexikon 10.

Filozófia: A gondolkodás szeretete. A világ dolgait kétféle módon szemlélhetjük. A, gyakorlati és B, filozófiai szempontból. Vegyünk példának egy közismert dolgot, egy tál lencsét. Gyakorlati módon megközelítve ezért el lehet adni, ezért meg lehet venni az elsőszülöttség jogát (Lásd Jákob és Ézsau esetét!) Filozófiai szempontból azonban az egy tál lencse=elsőszülöttség állítás hamis. Egy tál lencse ugyanis csak önmagával azonos. Sőt azzal se mindig. mert ahogy már Hérakleitosz megmondta, nem lehet kétszer ugyanabból a tál lencséből enni. Mert addigra már mi sem vagyunk azonosak önmagunkkal, és a lencse is elfogyott közben. Itt a logika sem segít. A formális logika tanítása szerint egy tál≠lencse és a lencse≠egy tál. A dialektikus logika szerint viszont (lásd Hegel!) a lencse a tál tagadása, míg a tál lencse már a lencse, azaz a tagadás tagadása, ami új minőség mind tálhoz, mind  lencséhez képest. Aki szereti a gondolkodást, azaz filozófus, az ezen az úton továbbhaladva hamar eljuthat a Világszellem tételezéséig, amely maga is dialektikusan szemlélendő, amint a tagadás tagadásaként eljut önmaga felismeréséig ebben gondolatmenetben.


Hajóvonták: Ókori költői kép, jelentése elhomályosult. Egyes feltételezések szerint az egymástól zord szüleik által eltiltott fiatal szerelemeseket jeleníti meg. Mindenesetre egy fennmaradt, Anakreónnak tulajdonított töredék, egy míves, anapesztusszal variált jambikus tizenegyes szerint (melynek aktualitását bizonyítja, hogy napjainkban is minden nap legalább kétszer elhangzik a vízállásjelentésben): „Hajóvonták találkozása tilos!”

Hangfestés: Azon modern irodalomelméleti paradoxonok egyike, amelyeknek semmi értelme sincs. Társai a fénybeszéd, a szagépület és az ízszobor. Alkotója általában sugár-ecsettel dolgozik (lásd: Vajda János), befogadója tyúkszemmel hallgatja.

Hazugságmese: A mese műfajcsoportjába tartozó, főként tájékozatlan fiatal felnőttek altatására szolgáló kisepikai műfaj. Alkotói között szép számmal találhatni gyakorló politikusokat és más szélhámosokat. A műfaj népszerű, de az irodalomelméletben nem használatos másik elnevezése a választási (vagy kortes-) beszéd.

Hermeneutika: Szakácsművészeti szakkifejezés. Jelenti a liba feltrancsírozását acélból, hogy a hízott libamájat belőle kiemelhessük. Némely pályát tévesztett, eltévelyedett alakok a mód-szert irodalmi művekre is alkalmazni próbálják. Az ilyen kritikusok/elemzők addig trancsírozzák a művet, míg az általuk feltételezett titkos tudást (üzenetet) meg nem találják. A trancsírozás után a művel (a libával ellentétben) már semmit sem lehet kezdeni. A liba maradékát (pl. a combját, mellét) ki lehet sütni. a feltrancsírozott irodalmi műből viszont már semmit sem lehet kisütni.

Himfy-strófa: Kisfaludy Sándor nyilvánvalóan képtelenül hímsoviniszta elnevezésű versformája fiatal férfiak szerelmi érzéseinek kifejezésére. Ellentéte ugyanilyen értelmetlen volna, miután sem nőfi, sem hímleány nem létezik, ezért valamit egyszerre hímnek és finek nevezni olyan, mintha mondjuk leánynőről beszélnénk. Az pedig, hogy egy strófaformát nőleány-versszaknak nevezzenek el, még a legelvadultabb feministának se jutna eszébe. Még szerencse!

Hímrím: A rímnek az a jambikus fajtája, amelyet Csokonai Vitéz Mihály – feltehetően a férfi bizonyos hatásra felbukkanó !!!TÖRÖLVE!!! -ára utalva – ’bukó’-nak (nem bunkó!) nevezett el. Feminista költőnők és nőköltők is nagy előszeretettel használják. Ellentéte a nőrím.

Hívatásos író: Az írók és írónők (lásd: de inkább tapintsd!) azon csoportja, amely jól meg tud élni az irodalomból. A csoporthoz tartozásnak nem feltétele sem a tehetség, sem az írói mesterség ismerete. Ide olyan közismert, nagy nevek tartoznak, mint például… (de ki ne ismerné őket?!)

Homéroszi kérdés: Jellegzetes hermeneutikai probléma. Ugyanis nem a válasz kérdéses, hanem az, hogy valójában mi is a kérdés.

Homonimák: Szexnyelvészeti szakkifejezés. Egynemű alakok.

Kötelező olvasmány: Olyan irodalmi (vagy félirodalmi) szöveg, melyet elolvasni nehéz, de elolvasásának fontosságáról évente vitát rendezni könnyű.

Szilveszteri szomorú ráadás:

Magyar kultúra: Milyenek a magyarok? – kérdezte kétszer is egy jobb sorsra érdemes kortárs szerző. Gondoltam, semmitmondó válaszaihoz érdemes hozzátenni egy fontos vonást: hogy a magyarok kíváncsiak.
Ha nem így volna, nyilván nem volnának magyar Nobel-díjasok, nem magyar találta volna fel a Rubik-kockát, vagy a gömböcöt. Bizonyságul álljon itt egy példa!

Itt van egy igazi keresztény magyar úriember, Zimándi Pius szerzetes, aki 1944-ben írt, nemrég kiadott naplójában[1] így bizonyítja az olthatatlan kíváncsiságát:
A külföldre szállított zsidók sorsáról senki sem tud semmi bizonyosat. Különböző rémhírek vannak forgalomban: a soványakból műtrágyát készítettek, a kövérekből szappant. […] A hivatalos körök a valós tényállásról nem tájékoztatták a nemzetet, az újságok pedig magáról a tényről is hallgattak.
Valóban, milyen szép, finom, kulturált, keresztény, úrias fogalmazás: külföldre szállított zsidók. Nem bevagonírozott, nem deportált, nem halálba küldött. Külföldre szállított. És persze nem megölték, elpusztították, elgázosították, elégették őket, hanem belőlük ezt-azt készítettek
Ké-szí-tet-tek. Tetszik hallani ezt a szép, keresztény magyar, úri módit? A hagyományos magyar kultúrát? És most ezt veszélyeztetik a bevándorlók!
Istenem, hogy hatszázezer magyar emberről volt szó? Lényegtelen. A lényeg, hogy most ott állt ez a szegény, keresztény, magyar úr, és nem tudta kielégíteni kíváncsiságát, hogy vajon műtrágyát vagy szappant készítettek-e belőlük. És hogy tényleg a sovány-kövér eloszlás szerint.
És ez nem vicc!!!!


[1] A naplót Ungváry Krisztián adta közre: Egy év története naplójegyzetekben, Bp. Magvető, 2015.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése